
Utolsó generációs angiográf a műtőben
Fotó: Borbély Fanni
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
2026. március 19., 07:582026. március 19., 07:58
2026. március 19., 13:082026. március 19., 13:08
Korszerű körülmények között, megfelelő felszereltséggel és jól képzett szakemberekkel működik a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az intervenciós kardiológiai központ, amelynek legnagyobb haszna, hogy
Az intervenciós kardiológiai ellátást korábban csak Marosvásárhelyen, vagy Brassóban tudták biztosítani, ahová mentőautóval, vagy mentőhelikopterrel juttatták el a pácienseket.
Az intervenciós kardiológiai ellátás beindításának lehetősége a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban 2019-ben kezdett el körvonalazódni, de ennek szükségessége már korábban felmerült. 2004-2006-ban
(több mint 30 százalékos volt ez az arány).

„Annyira sokat kell dolgoznotok, hogy vért fogtok pisilni. De higgyétek el, megéri” – e szavakkal tekintett a jövőbe Tomcsányi János osztályvezető főorvos a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Intervenciós Kardiológiai Központjának avatóünnepségén.
Betegeket és orvosokat meggyőzve sikerült megszervezni és 2014-ig rutinossá tenni az akut infarktusos betegek elsődleges szívkatéteres ellátását, a Marosvásárhelyi Kardiológiai Klinikára szállítva a pácienseket. Az elért eredményekért (a halálozás 9 százalék alá csökkent) 2014-ben a Román Kardiológiai Társaság elnöke tiszteletbeli vezetőségi tagnak nevezte ki dr. Balogh Csaba István csíkszeredai kardiológus főorvost – vázolta az előzményeket a megyei kórház kommunikációs irodája.
2014-ben sikerült először egy 6 ágyas kardiológiai intenzív részleget létrehozni, 2018 végén 9 intenzív ágyat tartalmazó, a kritikus szívbetegek követő és kezelő egysége (USTACC) kritériumainak megfelelő részleget hoztak létre. Ez nélkülözhetetlen egy invazív kardiológiai részleg működtetéséhez.

Egyre több beteget műtenek meg a korszerűen felszerelt csíkszeredai intervenciós kardiológiai központban, amely 2023 januárja óta működik a megyei sürgősségi kórházban. Csak idén több mint 550 pácienst láttak el.
2018-ban a kardiológiai osztály évente mintegy 1800 bennfekvő beteget látott el, míg az egynapos kórházi ellátásban részesülők száma több mint 900 volt évente. A csíkszeredai kardiológiai járóbeteg szakrendelők adatai szerint az ellátott esetek száma meghaladta a 11 ezret évente. Ezen adatok ismeretében
Első lépésként a fiatal kardiológusok, akik intervenciós központban szerezték meg az alap kardiológiai szakképesítést, további kétéves képzésben részesültek, az egészségügyi minisztérium által szabályozott keretek között, prof. dr. Benedek Imre klinikáján, az ő irányításával. Ezután elkezdődött az intervenciós kardiológiai ellátás megtervezése.
Korszerű felszereltség a betegek érdekében
Fotó: Borbély Fanni
A kórház több éven át igényelt az egészségügyi minisztériumtól finanszírozást egy megfelelő angiográf megvásárlására, az intervenciós tevékenység beindításához, de ezt nem kapták meg. Közben Magyarországról idelátogató, a kórházat és a tevékenységet jól ismerő orvosprofesszoroktól is olyan visszajelzések érkeztek, hogy az intézmény készen áll az első lépésekre az intervenciós kardiológiai ellátás irányába, így
Fontos kiemelni itt prof. dr. Tomcsányi János nevét, aki nagyon sokat segített az intervenciós központ tervezésében és megvalósításában – emelte ki a kórház.
Ezt követően a Mens Sana Alapítvány elkezdte és elvégezte a helyiség kialakítását a kórházban, illetve beszerezte az eszközöket és a beinduláshoz szükséges fogyóanyagot. Az intervenciós központot 2022 októberében adták át.
Azóta folyamatosan bővült, növekedett a központ tevékenysége. A 2025-ös eredményeik alapján nemcsak az ellátott esetek száma, hanem az esetek komplexitása is jelentősen emelkedett. Tavaly
Ezek között közel 650 koszorúér-katéterezés, sztentelés, több mint 140 elektromos készülék beültetés, több mint 15 neurointervenció (trombektómia, sztentelés) zajlott le. A legfiatalabb páciens 33, a legidősebb 89 éves volt.
Figyelni kell a páciensek állapotát
Fotó: Borbély Fanni
Az adatok azt mutatják, hogy 2024-hez viszonyítva közel 30 százalékkal emelkedett az elvégzett beavatkozások száma, és jelentősen nőtt a komplex intervenciók aránya. A komplex esetek között említhetők a főtörzs-intervenciók, bifurkációs, kalcifikált, valamint hosszú és kanyargós léziók, krónikus oklúziók, sztenten belüli elzáródások.
Bakcsi Ferenc kardiológus főorvos, a központ vezetője szerint ezzel az esetszámmal, a jenlegi körülmények között
ez viszont hosszú és összetett folyamat, mert nemcsak további angiográf, hanem személyzet, azaz képzett intervenciós kardiológus szakorvos és asszisztens is kellene. Szerinte még egy angiográf mellett szükség volna legalább még három orvosra, akik ügyeletet vállalnak, azaz összesen legalább öt orvosra, valamint a jelenleg dolgozó három tapasztalt asszisztensen kívül még legkevesebb három, de ideális esetben öt ilyen asszisztensre.
Akkor lehetne kialakítani az ügyeleti rendszert, jelenleg ugyanis a központ naponta 8-14 óra közötti programmal működik, ez így is sokszor kinyúlik a sürgősségi esetek miatt.
„Azzal, hogy közel 700 koszorúér-intervenciót végzünk el összesen, diagnosztikával, sztenteléssel együtt évente, 150 pacemaker-beültetést,
Nyilván, az embereket az érdekli, mikor lesz 100 százalék, de nagyon hosszú a képzési folyamat. Jó irányba megyünk, csak van egy kifutási idő, amíg elegendő és felkészült személyzetből kialakul az alkalmas csapat” – összegzett a főorvos.
Közösségépítés, mozgás, városi kerékpározás és egy kis nyári szabadságérzet. Július 11-én először szerveznek Critical Mass felvonulást Csíkszeredában, amely mögött lelkes civilek és egy közös ügy áll.
Még el sem készült teljesen a kerékpárút az Olt-folyó mentén, máris lovas szekérrel vagy autóval közlekednek rajta egyesek. A bicikliutat több mint 45 kilométeren keresztül építik ki, a munkálatokkal a befejezéshez közelednek.
Lehetőséget teremtettek lakóházak, tömbházak építésére Csíkszereda délkeleti övezetében, a Nagy Laji dombja 1-es terület övezeti rendezési terve (PUZ) alapján. Ugyanezen dokumentáció révén a kórházhoz vezető alternatív útvonalat is meghatározták.
A közlekedésrendészet kedvezően véleményezte a körforgalom kialakításának tervét a csíkszeredai Temesvári sugárút és a Szív utca kereszteződésében, így ideiglenes jelleggel ezt létre lehet hozni. Tesztidőszakra készülnek.
Egy ember megsérült szerda este Csíkszeredában, a Hargita utcában, miután egy lovas szekér és egy autó összeütközött. A szekér hajtója alkoholt fogyasztott a baleset előtt.
Évtizedek óta visszatérő gondot okoz a nagyobb esőzések után felgyűlő víz Csíkszereda több pontján. A teljes esővíz-elvezető hálózatot nemrég átvevő Harvíz Rt. vízszolgáltató most átfogó felmérésbe kezd, hogy feltárja a rendszer hiányosságait.
Noha a tavaly országszerte beszerzett elektromos iskolabuszok elsősorban az árkülönbségek miatt eredményeztek vitákat, az eltelt egy év után a tapasztalatok azt bizonyítják, ezek a járművek beváltak, a települések vezetői elégedettek velük.
A XI. Székelyföldi Gyógynövény Napok idén kétnapos rendezvénnyel várja az érdeklődőket a csíksomlyói Mária-kertben a hétvégén. Az eseményen a gyógynövények, fűszernövények, helyi termékek és hagyományos székely ízek kerülnek a középpontba.
A magyar kormány képviselőinek jelenlététől teszi függővé az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésein való részvételt több külhoni magyar egyetem vezetősége.
Idén is megszervezik a Szoknyás Gurulás nevű motoros felvonulást Csíkszeredában július 18-án, szombaton.
3 hozzászólás