Minek vallják magukat az udvarhelyiek?

Csütörtökön kezdetét veszi a népszámlálás. A technikai előkészítés befejeződött, a számlálóbiztosok megkapták a felkeresendő házszámok jegyzékét. Egy személyre legtöbb kilencven házszám juthat. Megkérdeztünk néhány udvarhelyit, hogy ők milyen nemzetiségűnek vallják magukat.

Kozán István

Simon Eszter

2011. október 19., 12:052011. október 19., 12:05

Egy számlálóbiztosra körülbelül 250 személy jut

Október 20-án éjféltől Romániában hivatalosan kezdetét veszi a népszámlálás. Az október 20–31. közötti népszámlálás és lakásösszeírás technikai előkészítése befejeződött, a számlálóbiztosok kedden kapták meg a felkeresendő házszámok jegyzékét. Egy személyre legtöbb kilencven házszám juthat.

„A számlálóbiztos egyik legfontosabb feladata, hogy a népszámlálási íveket a kérdezés után a megkérdezett személlyel alá kell íratniuk” – hívja fel a figyelmet Abos Maria Elena, a Hargita Megyei Statisztikai Hivatal vezetője. Egy másik fontos tudnivaló – folytatta –, hogy a kitöltendő íveken nem szabad javítást eszközölni, elírás esetén a régi azonnal érvénytelenné válik, új papírt kell kitölteni.

A külföldön élőket is számba veszik

A 2002-es népszámláláshoz képest idén a külföldre távozott személyek összeírása jelent számottevő újdonságot. A szakember szerint ezúttal azért szükséges számba venni a külföldön tartózkodó, tizenöt évnél idősebb, tehát már munkaképes személyeket, mert „csak így lehet a legpontosabban felmérni, mekkora munkaerő dolgozik az ország határain túl”.

Az összeírás ideje alatt külföldön tartózkodókról az otthon élő családtagok fognak adatokkal szolgálni. „Két csoportra osztjuk, és ezáltal két típusú papírt használunk a külföldön élők összeírására: egyikre azok adatait vesszük fel, akik csak ideiglenesen tartózkodnak más országban, a másikra pedig azokat, akik huzamosabb ideje, tehát legalább tizenkét hónapja élnek külföldön” – magyarázza a statisztikai hivatal vezetője.

A személyes találkozás erőltetése

Egy számlálóbiztosnak 80–90 körüli lakcímet kell felkeresnie. Ez a szám viszont csalóka lehet – figyelmeztet Abos –, ugyanis a falvakban nem ritka, hogy egy házszám alatt több háztartás is található. A rendelkezésre álló tizenkét nap alatt minden háztartást fel kell keresni, ha első alkalommal nem találják otthon a lakókat, üzenetet kell hagyni, majd újra próbálkozni. Amennyiben nem sikerül kapcsolatba lépni a ház lakójával, ezt az információt meg kell jelölni a számlálópapíron. Romániában – a magyarországi gyakorlattól eltérően – sem interneten, sem telefonon nem lehet kitölteni az íveket.

Más nemzetiségűek Udvarhelyen

Az előző népszámlálás adatai szerint 2002-ben Székelyudvarhelyen 36 948 személyt számoltak össze, etnikai alapon történő besorolásuk pedig a következő volt: 35 357 magyar, 1077 román, 429 roma, 25 német, 4 ukrán, 3 örmény, 2 csángó. Akkor egyetlen más nemzetiségűt jegyeztek fel, 47 személy pedig nem kívánt erről nyilatkozni.

Határozott válaszok

Megkérdeztünk néhány udvarhelyit, hogy milyen nemzetiségűnek fogja vallani magát a népszámláláson. Jére Ferenc, a rendőrség parancsnokhelyettese magyarnak vallja magát: „Így születtem, édesanyám, édesapám magyar – fejtette ki. Waum Péter Máriusz, a Székely Pajzs Egyesület elnöke: én székely vagyok, de a magyar nemzet részeként magyarnak vallom magam. A székely a magyar nemzet része, ugyanúgy, mint máshol a palócok és jászok – egészítette ki az egyesület vezetője. Cârcota Ion székelyudvarhelyi lakos: én magyar vagyok, hiába román a nevem, az anyanyelvem is magyar. Varó Lajos, az székelyudvarhelyi férfi kézilabdacsapat besztercei kapusa: magyar a nevem, és magyarul beszélek, magyarnak érzem magam. Vlad Liviu, a székelyudvarhelyi sportcsarnok igazgatója román nemzetiségűnek vallja majd magát. Ünver Muharem udvarhelyi üzletember kérdésünkre így válaszolt: népszámláláskor török nemzetiségűnek vallom magam, anyanyelvem is török.

„Mi az a népszámlálás?”

Az udvarhelyi piacon árulók közül több személyt próbáltunk etnikumáról, nemzetiségéről kérdezni, de sok esetben nem tudták, mi a jelentése ennek a szónak, sőt a népszámlálásról sem hallottak. Amikor nemzetiségéről kérdeztük, Demeter Zoltán, tormát áruló fiatalember elmondta: én nem értem, hogy mi az, nem tudom megmagyarázni. Gábor Csaba, miután tisztáztuk, hogy nem elnökválasztásról van szó, magyar nyelven közölte velünk: Romániában élek, cigány vagyok, és románul beszélek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Májusi hó a Madarasi Hargitán

Friss hóréteg lepte be vasárnap délután a Madarasi Hargitát a szokatlanul hideg időjárás következtében.

Májusi hó a Madarasi Hargitán
Májusi hó a Madarasi Hargitán
2025. május 11., vasárnap

Májusi hó a Madarasi Hargitán

2025. május 11., vasárnap

Több év alatt épül meg a bögözi futballpálya öltözője

Évekig eltart, amíg megépül a bögözi futballpálya öltözője, mivel évente csak egy-egy kisebb összeget különítenek el erre a beruházásra. Az épület falai ugyan már állnak, és a tetőt is megépítenék idén, de csak néhány év múlva fog befejeződni a munka.

Több év alatt épül meg a bögözi futballpálya öltözője
2025. május 10., szombat

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval
2025. május 10., szombat

Közösség, kultúra és jövőépítés a székelyudvarhelyi Rotary Club jótékonysági báljának középpontjában

A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.

Közösség, kultúra és jövőépítés a székelyudvarhelyi Rotary Club jótékonysági báljának középpontjában
2025. május 09., péntek

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya

Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Veszélyhelyzetet hirdettek a parajdi sóbányánál, dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.

Veszélyhelyzetet hirdettek a parajdi sóbányánál, dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán
2025. május 08., csütörtök

Évről évre többe kerülne a székelyudvarhelyi közvécé felújítása

Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.

Évről évre többe kerülne a székelyudvarhelyi közvécé felújítása
2025. május 07., szerda

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból

Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból
2025. május 07., szerda

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny

A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny
2025. május 06., kedd

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél

Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél