Mindig van meleg vizük

A csíkszeredai Fürdő utcában lakó Józsa család hatezer lejes állami támogatással – és ötezer lejes önrésszel – vásárolta meg a családi házuk napkollektoros rendszerét, amivel az év bármely időszakában meleg vizet tudnak előállítani.

Kozán István

2011. június 17., 16:172011. június 17., 16:17

Napkollektor a zsögödi családi házon. Meleg víz télen-nyáron

„Saját kényelmünkről van szó: nem kell befűteni, mégis folyamatosan van meleg vizünk” – meséli a rendszer előnyét Józsa Ildikó és Sántha István, akik máris azon törik a fejüket, hogy amint lehetőség nyílik, egy pelettes kazánra is benyújtják pályázatukat. „A napkollektor megvásárlásánál és beszerelésénél ötezer lej volt a mi részünk, a többit, hatezer lejt pedig a Környezetvédelmi Alap állta. Megérte pályázni” – teszik hozzá.

12500 pályázatot iktattak

„A Zöld Ház Program második pályázati időszaka június elsején indult, három hét alatt országos viszonylatban több mint 12 500 pályázatot iktattunk, így a százmillió lejes keretösszeg háromnegyedére már van jelentkező” – ezt már Lőrincz Csilla, a Környezetvédelmi Alap Ügyvezetőségének alelnöke mondta. A tavalyi pályázati időszak kapcsán kifejtette: még mintegy kétezer dosszié elbírálása hátravan, olyanoké, amelyeket tavaly decemberben, illetve idén januárban nyújtottak be. „Ezek a pályázók júliusban írhatják alá szerződésüket.” Hargita megyében 290-en már hozzájutottak a támogatáshoz, összesen 1.000.500 lejt nyertek.

Tavaly jogi személyek és egyházak is pályázhattak a Zöld Ház Programra, összesen kilencszáz ilyen dosszié érkezett be, azoknak a napokban zajlik az elbírálásuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés