Több mint hetven személy vett részt a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület, valamint a helyi katolikus egyházközség által rendezett Kaláka-napokon. A közmunka részeként az önkéntesek patakmedret takarítottak, megtisztították a templom és a temető környékét, valamint kisebb-nagyobb felújításokat is elvégeztek.
2017. augusztus 13., 15:402017. augusztus 13., 15:40
Fotó: Pál Árpád
Több mint hetven személy vett részt a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület, valamint a helyi katolikus egyházközség által rendezett Kaláka-napokon. A közmunka részeként az önkéntesek patakmedret takarítottak, megtisztították a templom és a temető környékét, valamint kisebb-nagyobb felújításokat is elvégeztek.
2017. augusztus 13., 15:402017. augusztus 13., 15:40
Fotó: Pál Árpád
„Semmiképp sem akartunk a megszokottakhoz hasonló falunapokat szervezni, inkább valami tartalmasabb, értékteremtő programban gondolkodtunk” – elevenítette fel lapunknak András Lóránd, a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület alelnöke, miként indították útjára a Kaláka-napokat. Mint mondta, szervezetük 2009 óta tart közmunkát, ám a rendezvény csak négy éve nőtte ki magát falunappá.
András rámutatott, több helyi civil szervezet is segítette a munkát: volt, amelyik eszközöket biztosított, de olyan is, amely önkénteseket küldött. Rajtuk kívül szakemberek – építkezési vállalkozó, kapufaragó stb. – és más civilek is csatlakoztak a munkához, így
Fotó: Pál Árpád
András Lóránd rámutatott, volt olyan évük is, amikor a két napra meghirdetett közmunkához több mint 250-en csatlakoztak, de volt, hogy még húszan sem, így a mostani létszám nem számít rossznak.
– fogalmazott.
Fotó: Pál Árpád
Abból is jól látszott a helyiek eltökéltsége, hogy a nagy kánikula ellenére sem állt meg a munka, alig lehetett megszólítani valakit néhány mondat erejéig. Lukács Sándor, egyháztanácsos, a templom gondnoka lapunknak elmondta, már régóta tervezett egy hasonló akciót, hiszen nagyon rossz állapotban volt a temetők környéke.
– mondta. A korábban említett munkálatokon kívül fontosnak nevezte még a ravatalozó udvarán lévő kút megjavítását is, amely régóta el volt romolva. Reményét fejezte ki, hogy a közös munka arra ösztönöz mindenkit, hogy jobban vigyázzanak környezetükre.
Még az interjú idejére sem hagyta abba a munkát Pálfi József, önkormányzati képviselő, a kalákát szervező ifjúsági egyesület elnöke. „A közösségi munka az mindig fontos, mert építő jellege van, ez tartja össze az embereket. Ráadásul mindenre nem jut pénz a faluban, de a régi kalákamódszer hagyományát továbbörökítve, mi magunk is elvégezhetünk különböző felújításokat” – jelentette ki. Hozzátette,
Fotó: Pál Árpád
„Lelkileg is jó érzés, amikor az ember részt vehet egy kalákában, amelyet a falu megszépülése érdekében szerveztek meg” – fogalmazott Székely Márton, helyi lakos. Szerinte az közmunka ugyanakkor azért is fontos, mert a résztvevők könnyebben beilleszkedhetnek a faluközösségbe.
– magyarázta. Székely úgy látja, mindenképp érdemesebb a mostanihoz hasonló falunapokat szervezni a megszokottakkal szemben. Arra buzdított mindenkit, hogy máskor is vegyenek részt a kalákákon, hiszen így tiszta lesz a lelkiismeretük, később nem bánják, hogy nem mentek el segíteni. „Ez olyan mint például egy lakodalom: ha aznap nem voltunk, másnap már nem tudjuk megtisztelni jelenlétünkkel az ifjú párt. Persze a közös munka után jól esik az embernek, ha van egy kis zenebona is, hiszen a szórakozásnak is megvan a helye egy falu életében” – tette hozzá.
A kaláka egyébként az abásfalvi cigányzenekar muzsikájával, illetve a templom kertjében megszervezett közös bográcsozással zárult.
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
Fotó: Pál Árpád
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
szóljon hozzá!