
Törvényjavaslatot nyújtottak be arról, hogy ingyenessé tennék az első telekkönyvi nyilvántartásba vételt a telekkönyvezési folyamat során. Maros megyében egyébként 2013-ban 38 128-al kevesebb telekkönyvi és kataszteri bejegyzést eszközöltek, mint egy évvel korábban.
2014. február 25., 13:492014. február 25., 13:49
2014. február 25., 14:142014. február 25., 14:14
A 2014-2020 közötti időszakra európai uniós pénzekből fizetnék ki a telekkönyvi szakértők munkadíját a vidéki környezetben levő mezőgazdasági és erdőterületek telekkönyvi nyilvántartásba vételi folyamata során, és az első telekkönyvbe való bejegyzés ingyenes lenne – ez áll abban a törvényjavaslatban, amelyet a napokban terjesztettek be a parlamenti képviselők elé, tanulmányozásra. Ennek megvitatása, és esetleges elfogadása ezután következne.
A törvényjavaslatot kezdeményező liberális képviselő szerint, ha a tervezetet elfogadják, a területtulajdonosok jelentős nagyságú kiadásoktól szabadulnának meg az első telekkönyvi nyilvántartásba vétel során, ugyanakkor a szakértők munkadíját uniós alapokból fizetnék. A törvényjavaslattal kapcsoltban a LAPAR elnöke, Laurenţiu Baciu úgy nyilatkozott, hogy ez a jogszabály annyira fontos, hogy sorrendben meg kellett volna előznie a termőföldek eladásáról szóló törvényt.
Az országos kataszteri hivatal (ANCPI) adatai szerint országos viszonylatban, a múlt év utolsó hónapjában 78 243 ingatlanügyi tranzakciót bonyolítottak le, több mint ötezerrel többet, mint az előző év azonos időszakában. A hivatal adatai szerint az ország kataszteri és telekkönyvi hivatalaiban az elmúlt év folyamán több mint ötmillió, földekkel kapcsolatos tranzakciót jegyeztek be, több mint félmillióval többet, mint a 2012-es évben. A legtöbb ilyen jellegű bejegyzésre Bukarestben, Temes és Kolozs megyében, a legkevesebbre Szilágy, Kovászna és Vâlcea megyékben került sor.
Maros megyében ugyanakkor 2013-ban 38 128-al kevesebb telekkönyvi és kataszteri bejegyzést eszközöltek, mint egy évvel korábban. Nem kizárt ugyanakkor, hogy a magas költségek miatt volt kevesebb a bejegyzések száma.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!