
Fotó: Boda L. Gergely
Első alkalommal szerveztek kiállítást történelmi könyvekből a marosvásárhelyi Teleki Tékában. A Vásárhelyi Forgatag keretében szervezett esemény megnyitóját csütörtökön tartották, az eső ellenére pedig már az első percekben jelentős érdeklődés mutatkozott a kiadványok iránt.
2013. augusztus 29., 19:152013. augusztus 29., 19:15
2013. augusztus 29., 19:282013. augusztus 29., 19:28
Hol elállt, hol eleredt az eső csütörtökön, amikor a Teleki Téka udvarán megnyitották a könyvvásárt. Az intézmény igazgatója, Lázok Klára elmondta, a tárlat Teleki Sámuel örökségét követi, hiszen a könyvtáralapító azt az elvet képviselte, hogy a könyv vonzásában kell tartani a lakosságot, a történelmi kutatások eredményeit pedig közkinccsé kell tenni.
„Tizennyolc kiadó fogadta el a meghívásunkat. Ami jelen pillanatban Erdélyben történelmi könyvet jelent, az mind jelen van” – mondta, majd köszönetet mondott a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek és a megyei könyvtárnak, végül reményét fejezte ki, hogy minden év augusztusában sikerül majd megszervezni a tematikus tárlatot. Hozzátette, a térségben egyedi Történelmi Könyvek Vásárán romániai magyar és román kiadók, illetve magyarországi kiadók forgalmazói vesznek részt, elsődleges szempont pedig a minőség volt. A vásár mindenkinek szól, akit a történelem egy kicsit is érdekel: a standokon egyaránt megtalálhatóak a legfrissebb szakkönyvek, a történelmi témájú szépirodalom és az albumszerű, történelmi tárgyú ismeretterjesztő könyvek. Nyitva tartás: pénteken 10-18, szombaton pedig 10-14 óra között.
Lázok Klárától megtudtuk, a gyerekek számára amúgy iskolaidőben, immár öt éve szervezett múzeumpedagógiai foglalkozást tartanak pénteken és szombaton 11 órától, a kapualjban pedig megtekinthetők azok az alkotások, amelyeket a foglalkozáson részt vevő gyerekek készítettek.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!