
A tavaly ősszel aláírt protokollum maradéktalan betartása helyett mindössze apró kis engedményeket tett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége a magyar tagozat irányába – vélik az érintettek.
2013. szeptember 21., 17:322013. szeptember 21., 17:32
2013. szeptember 21., 17:322013. szeptember 21., 17:32
A magyar oktatók a hét végén eldöntötték, hogy amennyiben az október elsejei tanév kezdetéig nem sikerül lényeges áttörést elérni, akár a polgári engedetlenségig elmenő tiltakozó akciósorozatba kezdenek.
„Ismét kritikus helyzetbe került az anyanyelvű oktatás ügye” – jelentette ki májusban, az intézmény udvarán tartott sajtótájékoztatón Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője. Annak dacára, hogy a nyári hónapokban a magyar oktatók többször is tárgyalóasztalhoz ültek a MOGYE vezetőivel, problémáikra csak látszatmegoldásokat találtak. Részeredményként lehet értékelni – már, ha az ilyesmi annak számít –, hogy a magyar oktatók a hét végén már a főépület egyik termében fogadhatták a média képviselőit. „Lényeges áttörést nem tapasztaltunk, mindössze apró, kis részeredményeket értünk el, amelyeknek célja szerintünk nem szolgál egyebet, mint az időhúzást” – nyilatkozta Szabó professzor. A múlt heti szenátusi ülésen a román többségű testület ugyan elfogadta, hogy a bérlistákon a román illetve magyar tanársegédek végre külön névsoron szerepeljenek, de mereven elzárkózott az olyan döntésektől, melyek a tagozatok önállósításához vezetnének. Sem Leonard Azamfirei rektor, sem társai hallani sem akarnak a külön magyar oktatási csoportok vagy a külön tanszékek létesítéséről. A makacs ellenállást a román oktatók – akárcsak a tavaly, az idén is – a tanév kezdetének közelségével indokolták.
A magyar pedagógusok számára már a nyár elején világossá vált, hogy az egyetem vezetősége sem rövid, sem hosszú távon nem szándékszik betartani a 2012 szeptemberében megkötött protokollum lényegi elemeit és a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásait. Pedig a tavaly megszületett kompromisszumos megállapodást Ecaterina Andronescu, akkori tanügyminiszter úgy vélte, hét hónap alatt maradéktalanul életbe lehet ültetni. „Mi azóta is levelezünk a minisztériummal, pontosabban mi már három vagy négy írásos beadvánnyal fordultunk a tárcavezetőhöz, aki egyetlen panaszunkat sem méltatta válaszra” – panaszolta el a tagozatvezető. Az oktatási tárcafelelősökkel több ízben is tárgyaló Szabó Béla valamint kollégája, Szilágyi Tibor rektorhelyettes arról bizonyosodott meg, hogy a minisztérium illetékesei nem vállalják fel a tanügyi törvény életbe ültetését, minden egyes döntés felelőségét az egyetem román többségű szenátusára hárítva. Mindezek ellenére a magyar tanárok a héten újabb levelet küldenek Bukarestbe.
Kérdésünkre Szabó Béla és Szilágyi Tibor rektorhelyettes elmondta, hogy amennyiben a diákszövetség vezetői is úgy döntenek, az oktatók az egyetemistákat is bevonják az esetleges tiltakozó akcióikba. „A tavaly több mint ezerkétszázan írták alá a magyar tagozat követelményeit tartalmazó levelet. Az idén is számítunk a diákságra” – fejtette ki a tagozatvezető. Felvetésünkre, hogy a diákok részvétele nem vonná-e maga után egyes román tanárok haragját, Szabó Béla abbéli reményét fejezte ki, hogy a rektor és a dékánok annál bölcsebbek lesznek, mintsem a fiatalokon álljanak bosszút.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!