SZNT-s tisztségek nélkül maradt Biró Zsolt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Azért váltották le a Székely Nemzeti Tanácsban (SZNT) betöltött alelnöki tisztségéből, és távolították el a testület vezetőségét alkotó állandó bizottságból Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt elnökét, mert az autonómia ügyében tárgyalást folytatott az RMDSZ-szel – állítja maga az érintett. Ezzel szemben az SZNT elnöke, Izsák Balázs úgy fogalmazott: Csíki Sándor halála óta elnök nélkül maradt marosszéki szervezetben egyszerű tisztújítás ment végbe, a tagok pedig Biró helyett mást delegáltak az országos alelnöki pozícióba.

Szucher Ervin

2014. október 30., 16:332014. október 30., 16:33

2014. október 30., 16:342014. október 30., 16:34

Bár szabályosnak látszó lépésről van szó, Biró Zsolt szerint az SZNT-s manőver mögött Izsák Balázs bosszúja áll.

Személyeskedésektől sem mentes vita után

A tisztségeiből visszahívott SZNT-alelnök azzal vádolta felettesét, hogy az állandó bizottság tagjainak a beleegyezése nélkül kezdett Szilágyi Zsoltnak kampányolni. „Magánemberként Izsák Balázs annak kampányol, akinek akar. De az Erdélyi Magyar Néppárt szerint az alakulat államfőjelöltjét, Szilágyi Zsoltot Izsák és általa az SZNT is támogatja. Amikor szóvá tettem, hogy a magát párton felüli szervezetnek tartó Székely Nemzeti Tanácsnak nem kellene belemennie efféle politikai játékokba, Izsák Balázs megsértődött és felvetésemet bizalmatlansági indítványként élte meg” – állítja Biró Zsolt, hozzátéve: ez adott okot a szervezeten belüli megtorlásra.

Az MPP-elnök és volt SZNT-alelnök szerint Izsák ellentámadásba lendült; ennek következtében a múlt hét végén összehívott marosszéki nemzeti tanácsi ülésen Birót is elővették, és összeférhetetlenséget állapítottak meg esetében. „Azt mondták, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökeként nem folytathattam volna tárgyalásokat autonómia-ügyben az RMDSZ-szel. Izsák Balázs szerint nekünk kizárólag csak az SZNT autonómiastatútumát szabad elismernünk, így csak arról beszélhetünk. A gyűlésen az is elhangzott, hogy valóban szükség van a párbeszédre, de vannak helyzetek, amelyekben az RMDSZ-szel nem szabad tárgyalnunk!” – idézte fel a széki tanácsban elhangzottakat Biró Zsolt. Az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványban valóban az állt, hogy az MPP utóbbi hónapokban folytatott tevékenysége és az SZNT irányvonala között markáns ellentét feszül, ezért a két tisztség együttes ellátása összeférhetetlen.

A Székely Nemzeti Tanács ugyanis alkalmatlannak tartja az RMDSZ nemrég publikált autonómiatervezetét, míg Biró Zsolt a közvitában való részvételre szólította fel híveit. Az Itthon.ma portál szerint személyeskedésektől sem mentes, szenvedélyes vitát követően a küldöttek nagy többséggel fosztották meg alelnöki tisztségétől Birót, és még a szervezet napi ügyviteléért felelős állandó bizottságából is visszahívták.

Biró szerint tárgyalni kell

A polgári alakulat vezetője viszont úgy véli: amennyiben az SZNT és a székelyföldi magyarság önrendelkezést szeretne, nem hogy az RMDSZ-szel, de még a kormánnyal és a román pártokkal is tárgyalnia kell. „Visszakérdeznék: nem a demokrácia és a jogállam keretében szeretnénk kivívni jogainkat? És akkor nem kell másokkal is leülnünk és tárgyalásokat folytatnunk az autonómiáról?” – tette fel a költői kérdéseket Biró, aki nyomatékosítani kívánta, hogy az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszélésektől függetlenül számára továbbra is az SZNT által kidolgozott autonómiastatútum a „kőtábla”. Az MPP elnöke úgy véli, a tisztségeitől való megfosztása egy veszélyes folyamatot indított el az SZNT-ben, ami akár a szervezet végének a közeledtét is előrevetítheti.

Izsák szerint nem szankcionáltak

A portálunk által megkeresett Izsák Balázs elutasította a vádakat; nem zárkózott el a kérdések megválaszolásától, de kijelentette, hogy „az ügyben nem az SZNT elnökének kellene nyilatkoznia”. Mint mondta, Biró Zsolt nem az első és nem is az utolsó, akit a területi szervezet visszahív az állandó bizottságból, amit azonban nem szankcióként kell értelmezni. Izsák szerint az ügyben Márton Zoltánt, a nyáron elhunyt Csíki Sándor helyébe választott új elnököt kellene kérdezni. Makfalva MPP-s polgármesterét többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült szóra bírnunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Pápaválasztás: szerdán kezdődik a konklávé

Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.

Pápaválasztás: szerdán kezdődik a konklávé
2025. május 04., vasárnap

Közeledik az egymillióhoz a külföldön szavazók száma

Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Közeledik az egymillióhoz a külföldön szavazók száma
2025. május 03., szombat

Óriási a szavazókedv a külföldi román állampolgárok körében

Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Óriási a szavazókedv a külföldi román állampolgárok körében
2025. május 03., szombat

Külügy: nincs semmiféle valós akadálya a szavazásnak a külföldi szavazókörzetekben

A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, akiktől valós idejű tájékoztatást kaphatnak – írja az Agerpres hírügynökség.

Külügy: nincs semmiféle valós akadálya a szavazásnak a külföldi szavazókörzetekben
2025. május 03., szombat

Szombat délutánig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön

Romániai idő szerint szombaton 15 óráig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Szombat délutánig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön
2025. május 03., szombat

Ennyi román állampolgár szavazott külföldön szombat reggelig

Romániai idő szerint szombaton 9 óráig több mint 121 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Ennyi román állampolgár szavazott külföldön szombat reggelig
2025. május 02., péntek

Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
2025. május 02., péntek

A helyére került a kéménycső, amiből felszállhat a fehér füst a konklávét követően

Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.

A helyére került a kéménycső, amiből felszállhat a fehér füst a konklávét követően
2025. április 30., szerda

Tűz ütött ki egy moldvai kórházban; több mint 60 beteget evakuáltak

Tűz ütött ki szerda délután a pașcani-i CFR-kórház egyik tetőtéri helyiségében; több mint 60 beteget és 17 alkalmazottat evakuáltak.

Tűz ütött ki egy moldvai kórházban; több mint 60 beteget evakuáltak
2025. április 30., szerda

Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Kína szerdán kiadott, a világjárvány elleni válaszlépéseiről szóló úgynevezett fehér könyvében megismételte azon állítását, hogy a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki.

Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki