
Fotó: Boda L. Gergely
Betiltotta a Postarét és a Főtér között tervezett menetelést a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi városháza engedélyeztető bizottsága. A március 10-i rendezvényre a hatóságok csupán egyetlen gyülekező helyszínt hagytak jóvá, a régi szerpentin alatti székely vértanúk emlékhelyét.
2014. február 12., 17:042014. február 12., 17:04
2014. február 12., 17:042014. február 12., 17:04
A helyi rendőrség ügyvezető igazgatója, Valentin Bretfelean, aki egyben a városházi testület elnöke is, azzal indokolta meg a bizottság döntését, hogy a menetelés nem köthető össze az 1848-as forradalom áldozataira való megemlékezéssel. A határozat konzultatív jellegű, a végső döntést Dorin Florea polgármesternek kell meghoznia.
Bretfelean már korábban is jelezte fenntartásait a Székely Nemzeti Tanács akciójával kapcsolatosan, amikor portálunknak úgy nyilatkozott: jó volna, ha szervezet elnöke, Izsák Balázs nem jelentene be előre semmiféle marosvásárhelyi rendezvényt. Mint ismeretes, az SZNT elnöke több mint százezer magyart vár március 10-re, a másodjára ünnepelt Székely Szabadság Napjára. Annak dacára, hogy tavaly még arról beszélt, hogy semmiféle incidens nem övezte a marosvásárhelyi autonómia-tüntetést, és a szolgálatot teljesítő nyolcvan közösségi rendőrnek mindössze néhány alkalommal kellett közbelépnie, Valentin Bretfelean január végén már azt állította, hogy a tömegből kisebb csoportosulások románellenes jelszavakat skandáltak. Az 1991/60-as törvényre hivatkozva, mely szigorúan tiltja a sovén magatartásra való buzdítást, a rendőrfőnök már hetekkel ezelőtt kilátásba helyezte az autonómia-menet betiltását.
Izsák Balázs szerint még nincs ok elkeseredésre, hiszen a végső döntést a polgármesternek kell meghoznia. „A bizottság csak véleményez, a polgármester dönt. Bízom abban, hogy akárcsak 2013-ban, Dorin Florea az idén is megértően kezeli az ügyet. El kell mondanom, hogy a tavaly ő maga is támogatott ötletekkel és javaslatokkal” – nyilatkozta a Székelyhon.ro-nak a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Kérdésünkre, hogy egy nemleges válasz esetén, mit lép az SZNT, Izsák türelemre intett. Hangsúlyozta: nincs miért elsietett döntéseket hozni, meg kell várni Florea válaszát és a székely tanács jogászainak álláspontját.
Korábban Izsák Balázs úgy vélekedett egy esetleges tiltásról, hogy abban az esetben a városatyának és a bizottsági elnöknek kell felelniük mindazért, ami március 10-én Marosvásárhelyen történhet.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!