
Peti Andrásnak szavazott bizalmat a csütörtöki ülésen az önkormányzati képviselők nagy többsége, így ő lesz Marosvásárhely új alpolgármestere.
2013. június 13., 17:492013. június 13., 17:49
2013. június 13., 19:392013. június 13., 19:39
Bár az alpolgármester-választás eredményét borítékolni lehetett, a csütörtöki ülésen részt vevő képviselők és sajtósok mégis is kíváncsian várták, hogy milyen arányban szavazzák meg az új alpolgármestert.
Peti: mindenki segítségére számítok
Peti Andrást Benedek István javasolta, és mivel más neve nem hangzott el, egyedül ő került fel a szavazólapra. A titkos szavazásra várakozó kollégáit Peti András előreengedte, ő utolsóként ment be a fülkébe. A városháza jegyzője, Maria Cioban meg is jegyezte, hogy utolsókból lesznek az elsők. A szavazatszámlálás után kiderült, hogy a 22 jelen levő önkormányzati képviselőből 20-an igennel, ketten nemmel voksoltak.
Az eskütétel után Peti András megköszönte a bizalmat, megígérte, hogy továbbra is a marosvásárhelyiek embere, alpolgármestere lesz. „Csapatmunkában szeretnék dolgozni, és ennek érdekében mindenki támogatására, segítségére számítok” – hangsúlyozta az alpolgármester, aki egyelőre nem tartja fontosnak, hogy hol lesz az irodája. Mint ismert, a polgármester tanácsadójává előléptetett Csegzi Sándor nem adta át az alpolgármesteri irodát, így csaknem egy éve a két alpolgármester egy emeleti irodaház felső szobáiban összezsúfolva dolgozik.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!