Oktoberfest – szeptemberben

Pénteken kezdődik meg Dicsőszentmártonban az Oktoberfest nevű rendezvény. Az eredetileg német kultúrkörben kialakult októberi ünnepséget a Harmónia Egyesület, a városháza, valamint a dicsői önkormányzat szervezi közösen.

Bakó Zoltán

2013. szeptember 19., 15:062013. szeptember 19., 15:06

2013. szeptember 19., 15:172013. szeptember 19., 15:17

A dicsőszentmártoni városközpontban egy hatalmas sátrat állítanak fel, itt tartják pénteken délután 4 órakor az ünnepélyes megnyitót. A szervezőktől kapott információk szerint a kétnaposra tervezett ünnepségen a következő programmal várják a város és a környékbeli települések lakóit, valamint a külföldről érkező vendégeket: fellép a dicsőszentmártoni Armonia fúvószenekar, a Szatmár megyei mezőfényi sváb rezesbanda, szórakoztató játékokra, gyerekeknek és felnőtteknek szervezett versenyekre várják a résztvevőket, a dicsőszentmártoni Német Fórum pedig saját sátrában szervezett hagyományos termékek bemutatójával várja a vendégeket a nap folyamán. Szombaton délután 3 órától kávé- és szász-német sütemények kóstolójával folytatódik az ünnepség programja, közben pedig a mezőfényi és dicsőszentmártoni fúvósok játszanak. Ezen a napon is lesznek játékok, versenyek, a szervezők pedig több meglepetést is tartogatnak a résztvevők számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Ideiglenesen újraindították a vízellátást több Maros megyei településen

Újraindult a háztartási víz szolgáltatása Dicsőszentmártonban, Ádámoson, Szászbogácson és Vámosgálfalván, ugyanis a Kis-Küküllő vizének sótartalma csökkent – tájékoztatott közleményében a Maros Megyei Prefektusi Hivatal.

Ideiglenesen újraindították a vízellátást több Maros megyei településen
2025. június 19., csütörtök

Strandolásra fel! – megnyílt a Víkendtelep, működnek a csúszdák

Kissé megkésve, de a kánikulára megnyitott Marosvásárhelyen a Víkendtelep. A sport- és szabadidőközpontban működnek a csúszdák, tiszta vízzel vannak teli a medencék, és egy rendezvényteret is kialakítottak. Nagylélegzetű bővítést is terveznek.

Strandolásra fel! – megnyílt a Víkendtelep, működnek a csúszdák
2025. június 19., csütörtök

A kommunikációs igazgató szerint rossz címet adtunk a sikersztorijuknak

Helyesbítésre szólította fel a Székelyhont Portik Vilmos, a Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat kommunikációs igazgatója, miután azt írtuk, hogy „a városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással”. Közöljük az ő és a mi álláspontunkat.

A kommunikációs igazgató szerint rossz címet adtunk a sikersztorijuknak
2025. június 19., csütörtök

Hosszan elhúzódó kritikus helyzetről és károsult ökoszisztémáról számolnak be a hatóságok

Továbbra sincs ivóvíz több Maros megyei településen a sóval szennyezett víz miatt, és élő halakat sem találnak a szakemberek, sőt elhullott hódokat is láttak már a vízben.

Hosszan elhúzódó kritikus helyzetről és károsult ökoszisztémáról számolnak be a hatóságok
2025. június 19., csütörtök

Egyelőre nem találtak elpusztult halakat a hatóságok a Kis-Küküllőben, de élőket sem

Folyamatosan figyelik a Kis-Küküllőt a sós vízzel szennyezett szakaszon, de egyelőre sehol sem találtak elpusztult halakat a hatóságok szakemberei.

Egyelőre nem találtak elpusztult halakat a hatóságok a Kis-Küküllőben, de élőket sem
2025. június 18., szerda

A városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással

Jobb lefedettséget, rövidebb várakozási időt, gyorsabb reagálást a panaszokra – ezeket várják a marosvásárhelyi tömegközlekedési vállalattól a buszozók, akiknek csak 43 százaléka elégedett az utazással. Az igazgató válasza: sok minden nem tőlük függ.

A városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással
2025. június 17., kedd

Madarak és rókák lakmároznak a só miatt elpusztult halakból

Semmi nem maradt élve a Kis-Küküllőben a Parajdról érkező sóhullámok után – nyilatkozta kedden Székely Annamária, a Maros megyei környezetőrség igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a nagy haltetemek még a folyó fenekén vannak.

Madarak és rókák lakmároznak a só miatt elpusztult halakból
2025. június 17., kedd

Újra leállították az ivóvíz-szolgáltatást Dicsőszentmártonban

A Kis-Küküllő vízének magas sótartalma miatt keddre virradó éjszaka egy órakor ismét leállították a dicsőszentmártoni vízüzemet.

Újra leállították az ivóvíz-szolgáltatást Dicsőszentmártonban
2025. június 16., hétfő

Jelentős mennyiségű vizet osztottak szét a Kis-Küküllő mentén

Mintegy 700 ezer liter vizet osztott ki a Maros megyei katasztrófavédelem és az Aquaserv szolgáltató hétfőn a Kis-Küküllő mentén élőknek. Mindemellett az elpusztult halak begyűjtése is folyamatban van a sóval szennyezett folyónál.

Jelentős mennyiségű vizet osztottak szét a Kis-Küküllő mentén
2025. június 16., hétfő

Idén még lesz tűzijáték a városnapokon, jövőre nem biztos

Öt helyszínen, ötven zenei előadóval szervezik meg Marosvásárhelyen a városnapokat június 26–29. között. Idén 14 díszpolgári címet osztanak ki, tizenegy ország küldöttsége látogat ide. Kétmillió lejt különít el erre a város helyi forrásokból.

Idén még lesz tűzijáték a városnapokon, jövőre nem biztos