
Nem a Kultúrpalota százéves centenáriumára érkezik Marosvásárhelyre a Budapest Bár zenekara, mint ahogy azt az RMDSZ megyei önkormányzati frakcióvezetője, Kelemen Márton bejelentette.
2013. szeptember 19., 16:482013. szeptember 19., 16:48
Az együttes menedzsere, Chikán Eszter leszögezte, hogy őket sem a szövetség, sem a megyei önkormányzat vezetői nem keresték meg. Pontosabban felhívták, de csak azok után, miután egy sajtótájékoztató keretében már kész tényként tálalták a Budapest Bár vásárhelyi koncertjét. A magyarországi zenészek valóban eljönnek Erdélybe, de a 15. évét ünneplő Studium Alapítvány meghívására lépnek fel egy jótékonysági koncert keretében. A karitatív esemény haszonélvezője a város két színmagyar iskolája, a Bolyai Farkas és a Református Kollégium.
Az RMDSZ azt szerette volna, ha a szinte magyar programok nélkül meghirdetett Cultura ne uneşte – A kultúra összefog nevet viselő centenárium rendezvénysorozatainak egyoldalúságát egy pár magyar jellegű eseménnyel tudná helyrebillenteni. Kelemen Márton viszont anélkül konferálta be a 2007-ben alakult pesti zenekar jelenlétét, hogy tudná, hogy az október 9-én valóban Marosvásárhelyen fog koncertezni, de a Studium Alapítvánnyal, még a nyár derekán megkötött szerződés értelmében. „Mi jóval az RMDSZ megyei tanácsi frakciója előtt léptünk, amikor kigondoltuk és nyélbe ütöttük ezt a jótékonysági koncertet. A felajánlott támogatásokból didaktikai eszközök vásárlásában a Bolyait és a Református Kollégiumot szeretnénk támogatni” – mondta el a Studiumot vezető Vass Levente.
Kelemen bevallotta: nem számított az átfedésre, annál is inkább, mivel a híres filmslágereket, kuplékat, táncdalokat feldolgozó Budapest Bár menedzsere neki nem említett semmit. A frakcióvezető úgy véli, a megyei önkormányzatnak és az RMDSZ-nek feltétlenül át kell gondolnia a szervezést, mert értelmetlen ugyanabban a városban két egymáshoz közel eső dátumra ugyanazt a zenészcsapatot elhívni.
A közelmúltban a budapesti Országházában Magyar Termék Nagydíjjal jutalmazott alapítvány további 700 ezer forint értékű taneszközökkel kíván hozzájárulni a két iskola elemi osztályainak a felszereléséhez. A támogatást megköszönő intézményvezetők, Bálint István illetve Benedek Zsolt hangsúlyozták: a minőségi oktatáshoz korszerű, minőségi eszközökre van szükség. Ezek beszerzésére sajnos sem az önkormányzatnak, sem a tanfelügyelőségnek, sem az iskolának nincs pénze. Az eddigi korszerűsítéseket is a szülői bizottság és az iskola mellett működő alapítványok fedezték.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!