Megérkezett az első Ryanair-járat Marosvásárhelyre

Az ír Ryanair légitársaság első járata április 30-án landolt a marosvásárhelyi repülőtéren. Az öt évre szóló megállapodás idén két célállomásra heti két-két járatot jelent, amitől az utasforgalom 30 százalékos növekedését várják.

Gáspár Botond

2013. április 30., 14:542013. április 30., 14:54

2013. április 30., 15:032013. április 30., 15:03

Európa legnagyobb fapados légitársaságának, az ír Ryanairnek brüsszeli járata kedden 12 óra 1 perckor landolt Vidrátszegen, több mint 150 utassal a fedélzetén, majd 13.13-kor felszállt a belga főváros irányába, több mint 100 utassal. A reptér igazgatótanácsának ideiglenes vezetője, Peti András reménytelinek nevezte, hogy immár Európa két legnagyobb fapados légitársasága – a Wizz Air és a Ryanair – is „megérkezett” Marosvásárhelyre, Brüsszel pedig a tizedik külföldi célállomás, amelyet közvetlen járat köt össze a Transilvania reptérrel. „Tizenegyedikként május 2-án Pisába, tizenkettedikként május 11-én Frankfurtba, tizenharmadikként május 13-án Bolognába indul járat Marosvásárhelyről. Ezek alapján 30 százalékos utasszám-növekedésre számítunk, ami azt jelenti, hogy idén meghaladnánk a tavalyi több mint 300 ezer fős rekordot, és elérnénk az évi 400 ezer utast. Tartogatunk még meglepetéseket idénre” – fogalmazott a vezető.

2013 első négy hónapjában Vidrátszegen 82 389 utas fordult meg (43 137 érkezett és 39 252 távozott). A forgalmat alapul vevő tavalyi statisztikák alapján a marosvásárhelyi légikikötő az országban az ötödik, idén pedig feltornásznák magukat a negyedik helyre, és tervezik a parkoló, valamint a kifutópálya bővítését is (3600 méterre, ezzel pedig Erdély legnagyobb reptere lenne), emellett pedig a fenntartó Maros megyei tanács 2 millió lejt hagyott jóvá a váróterem fejlesztésére.
Brüsszelbe keddenként és péntekenként, Pisába majd csütörtökönként és vasárnaponként indul járat, továbbá Budapest, Dortmund és München, Róma és Milánó, London, Párizs, Madrid és Barcelona a célállomások.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés