A községben zajló kulturális tevékenységért díjazták Marosszentgyörgyöt a Romániai Községek Egyesületének Bukarestben zajló nagygyűlésén.
2017. február 22., 22:242017. február 22., 22:24
Napokon belül immár a második vendégvonzó kitüntetést is bezsebelte Marosszentgyörgy: miután február 16-án kormányhatározatban helyi érdekeltségű üdülőtelepüléssé nyilvánították, február 21-én kulturális elismerésben részesült a község.
A két elismerés ugyanazt a célt szolgálja: minél több látogatót vonzani a településre. A Romániai Községek Egyesületének (ACoR) nagygyűlését Bukarestben tartották február 19–22. között, február 21-én délután pedig a Maros megyei település polgármestere, Sófalvi Szabolcs a községben zajló sokszínű kulturális eseményért vehetett át kitüntetést.
A díjjal elismerték, hogy a multikulturalitás plusz értéket jelent, hiszen a település többek között nemzetközi kórusfesztiválok, román, magyar és roma néptáncfesztiválok, kézműves foglalkozások, nemzetközi és országos festészeti vagy képzőművészeti táborok helyszíne. Továbbá rendezvényeket szerveznek a fiatalok, a családosok és az idősek számára, helyi írók és költők munkáját támogatják, kastélyközpont és falumúzeum kivitelezését tervezik.
Marosszentgyörgy egyébként tavaly az első olyan romániai település volt, amelyet magyar nemzetiségű elöljáró vezet, és amely elnyerte a Franciaország romániai nagykövetségének kezdeményezésére és a Vallónia-Brüsszel Delegáció védnökségével 2014 januárjában létrehozott Románia kulturális községe titulust, amelynek eredményeként a település bekerült az ország hivatalos kulturális katalógusába.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ötvenháromezer lej értékben szabtak ki bírságot a Maros megyei rendőrök két, faanyagot szállító autó tulajdonosára.
Az állatok világnapján interaktív foglalkozásokat szervez a marosvásárhelyi állatkert. A látogatóknak arról beszélnek a szakemberek, hogy hogyan készülnek az állatok a télre, és látványetetések is lesznek.
Egy családi otthonban csaptak fel a lángok szombaton hajnalban Maros megyében.
Hetvenmillió lejes hiány van a marosvásárhelyi városkasszában – hívta fel a figyelmet Soós Zoltán polgármester a helyi képviselő-testület pénteki ülésén. Ennek ellenére a tanácsosok hárommillió lejt szavaztak meg az Eminescu park felújítására.
Közintézményi alkalmazottnak adták ki magukat csalók, így vettek rá egy 43 éves marosvásárhelyi nőt arra, hogy 95 ezer lejes hitelt vegyen fel, majd a pénzt átadja nekik. Az ügyben egy 39 éves ukrán állampolgárt őrizetbe vettek.
Megváltoztatnák a marosvásárhelyi főtéri aluljáró üresen álló helyiségeinek rendeltetését, miután mind a 15 üzlethelyiség bérlő nélkül maradt, az átjáró pedig teljesen le van zárva. A városi tanács csütörtökön egyhangúlag támogatta a javaslatot.
Gyermekpornográfia miatt indult büntetőeljárás egy 49 éves férfi ellen Maros megyében. A hatóságok szerint a férfi 2021 és 2026 szeptembere között online alkalmazásokon keresztül kiskorúakról készült pornográf anyagot szerzett és tárolt.
A karmesterművészet nemzetközi központjává vált Marosvásárhely: a Kultúrpalota nagyterme adott otthont a harmadik Marosvásárhelyi Nemzetközi Karmesterversenynek. A verseny döntőjét pénteken egy nyilvános koncert keretében szervezik.
Két férfi előzetes letartóztatását indítványozták a gyermekpornográfia gyanújával indult Maros megyei bűnügyben. A rendőrség szerint a két gyanúsított adathordozóiról kiskorúakat szexuális helyzetekben ábrázoló fényképek és videók kerültek elő.
szóljon hozzá!