
Fotó: Boda L. Gergely
Amennyiben június 17-én győztest hirdetnek a marosvásárhelyi kerülőút megépítésére kiírt versenytárgyaláson, akkor elkezdődhetnek a munkálatok. A megépítés határideje a győztes kihirdetéstől számított 48 hónap.
2013. május 07., 15:432013. május 07., 15:43
2013. május 07., 23:062013. május 07., 23:06
Elkezdődhet Marosvásárhely kerülőútjának építése – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a Maros Megyei Tanács elnöke, Ciprian Dobre (képünkön). „Eddig csak ígérgetéseket hallottunk, most először viszont hivatalosan is bejelenthetem, hogy elkezdődhetnek a munkálatok, erre megvan a politikai akarat és az országos útügy jóváhagyása is” – fogalmazott Ciprian Dobre. Hozzátette, a város segesvári bejáratától Nagyernye előtt a Szászrégen fele vezető úthoz csatlakozó szakaszt úgy építik meg, hogy egyetlen fát sem vágnak ki, a teljes erdőt kikerülik. „A versenytárgyalás június 17-én lesz. Amennyiben sikerül győztest hirdetni (azaz nem lesznek fellebbezések) , akkor 48 hónapja lesz a kivitelezőnek, hogy a húsz éve ígérgetett kerülőút megépüljön. Ez majdnem 60 millió eurót jelent, és ha számoljuk a Nyárádmagyarós–Sóvárad közötti útszakasz felújítására lehívott 20 millió eurót, valamint az energia-beruházásra szánt 5 millió eurót is, akkor közelítünk a 85 millió eurós fejlesztésekhez, amelyekre a megyei cégek is készülhetnek, élhetnek a lehetőséggel, pályázhatnak” – ismertette a közgyűlés elnöke.
A kerülőutat 90%-ban uniós alapokból, valamint az állami költségvetésből építik meg (a korábbi kormány erre nyert, majd veszített el BERD-kölcsönt), és már elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, valamint beszerezték az engedélyeket is.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!