
Fotó: Boda L. Gergely
Amennyiben sikerül legalább öt-hat eredeti festményt visszaszerezni az évtizedek során hamisításokkal kicseréltek és ellopottak közül, a Maros megyei Múzeum vezetősége ezeket az év végén kiállításon mutatná be a nagyközönségnek.
2013. április 10., 15:542013. április 10., 15:54
A kulturális örökséget képező anyagból jelenleg 17 alkotás hiányzik, ezek javarészét 1990 és 1997 között a múzeum egyik alkalmazottja – festőkkel és műkincskereskedőkkel összejátszva – hamisítványokra cserélte, majd eladta. Az intézmény igazgatója, Soós Zoltán érdeklődésünkre elmondta, hogy egyelőre egy festményt sikerült visszaszerezni, további néhányról pedig tudni lehet, hogy kinek a birtokába került.
A többnyire nagybányai festők és múlt század eleji román művészek alkotásait – a jelek szerint – a múzeum egyik alkalmazottja hamisítványokra cserélte, majd hazai és külföldi műkincskereskedőknek adta el. Megkeresésünkre a Maros megyei rendőrség szóvivője, Andreea Pop megerősítette, hogy nyomozást folytatnak a múzeum egyik volt alkalmazottja ellen, akinek nevét azonban nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni. Annyit sikerült kiderítenünk, hogy egy idős személyről van szó, akit 1997-ben nyugdíjaztak. A rendőrségnek több képet is sikerült azonosítani, azonban ezek visszaszerzését bonyolult bürokratikus folyamat késlelteti.
A gyűjtők kétszeresen veszítenek, ugyanis nem számítván jóhiszemű vásárlóknak, őket senki nem kárpótolja. Abban az esetben, ha a műalkotás Németországba került, az ottani törvények nem teszik lehetővé a kiadását. A képtárba eddig egyetlen festmény került vissza a tizennyolcból, amit egy marosvásárhelyi gyűjtő szolgáltatott vissza. Bár a képtár volt alkalmazottja mindmáig tagadja, hogy köze lenne a festménycserékhez, a lefülelt gyűjtő a rendőrségi nyilatkozatában azt írta, hogy tőle vásárolta. Kiderült, hogy a képek kicserélése mindenkinek jól hozott a konyhára: a múzeum szakembere szép summákat vágott zsebre, a gyűjtők áron alul vásárolhattak, és a hamisítók is megkapták a maguk részét. Még akkor is, ha a nagyon jó minőségű hamisítványok mellett pancser munkák is akadnak.
„Bár néhány befutott és a marosvásárhelyi múzeum körül forgó festőre gyanakszunk, a hamisítókra rendkívül nehéz rábizonyítani, hogy ők festették a kicserélésre került eredeti munkák mását. A felvásárlótól viszont tudjuk, hogy egykori alkalmazottunk adta el neki a műalkotást” – mondta el a érdeklődésünkre Soós Zoltán. Az Agerpresnek nyilatkozva Vasile Mureşan festőművész, a múzeum munkatársa kifejtette, hogy már a ’80-as évek derekán a fülébe jutottak olyan híreszteléseket, miszerint a szépművészeti galéria bennfentesei kicseréltek volna egy Luchian- és egy Grigorescu-képet. A jelenlegi igazgató, Soós Zoltán viszont nem tartja kizártnak, hogy a tizennyolc hamisítvány közül egy pár már így került volna a képtár falára.
„Előfordulhat, hogy az ’60-as és ’70-es években, amikor a múzeumok államosítás vagy felvásárlás révén számos műalkotáshoz jutottak, már eleve hamisítványokat szereztek be. Megeshet, hogy az akkori, különböző felvásárlási bizottságok tagjai nem értettek éppen olyan jól minden egyes festőiskolához” – feltételezi Soós. Véleménye szerint az is megeshet, hogy az eredetiként felvásárolt hamisítványokat a nagy mesterek tanítványai festették. Példaként Raffaellót, a reneszánszkori olasz festőt és építészt, a cinquecento egyik kiemelkedő alakját hozta fel, aki bizonyos esetekben megengedte tanítványainak, hogy alkotásaikat az ő nevével szignálják.
Sem a rendőrség, sem, a múzeum vezetősége nem volt hajlandó elárulni, hogy mely alkotások hiányoznak a több ezres leltárból. Három dolgot viszont sikerült megtudnunk: egyenként legalább 15-20 ezer euróra becsült alkotásokról van szó. Nagy Imre Marosvásárhely városára testált százharminc alkotása közül egyik sincs a kicseréltek között, a visszaszerzett kép szerzője pedig a múlt század eleji híres brassói német-magyar származású művész, Hans Mattis-Teutsch alkotása. „Többnyire azokat a képeket vitték el, amelyeknek a ’90-es években Romániában jó piaca volt. Egy pár alkotásnak a felvásárlási árát is megtudtuk” – árulta el Soós Zoltán. Az igazgató hozzátette: amennyiben az általa vezetett intézménynek az év végéig sikerül legalább öt-hat azonosított alkotást visszaszereznie, kiállítást szervez ezekből illetve a hamisítványokból.
Az utóbbi időben Marosvásárhely a kulturális örökség tizedelése révén került a figyelem középpontjába. Néhány évvel ezelőtt a Teleki Tékában robbant ki a botrány, miután egy leltár során kiderült, hogy több mint ötszáz kötet hiányzik a Teleki Sámuel erdélyi kancellár által alapított könyvtár állományából. A tizenegy hónapon keresztül folyó leltár során a Teleki-Bolyai, illetve a megyei könyvár szakembereiből álló vegyes bizottság megállapította, a legutóbbi, 1967-ben végzett teljes leltár óta 538 kötet tűnt el. Ezek közül tizenhetet a 16. században nyomtattak, száztizenegyet pedig az 1600-as években. A jelenleg is zajló rendőrségi nyomozás romániai és magyarországi műkincskereskedői szálakhoz vezetett.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!