
Fotó: Boda L. Gergely
Minden várakozást fölülmúlónak tartják a Vásárhelyi Forgatagot a rendezvénysorozat szervezői, akik úgy vélik: beigazolódott, hogy a helyi magyarságnak igénye van egy olyan rendezvényre, amelyet sajátjának érezhet, és amely által otthon érezheti magát Marosvásárhelyen.
2013. szeptember 02., 15:462013. szeptember 02., 15:46
Az eseménysorozatot értékelve Portik Vilmos főszervező érdeklődésünkre elmondta, hogy csupa pozitív visszajelzés jutott a fülébe. „Ugyan több apró kis baki becsúszott, a leglátványosabb a Ghymes-koncert mintegy ötvenperces csúszása volt. A visszajelzések alapján viszont úgy érzem, hogy egy ennyi belefér. A forgatagon részt vevő tömegek még a Maros-parti helyszínről is úgy vélekedtek, hogy nagysága és látványossága miatt szinte jobb, mint az általunk eredetileg igényelt főtér” – nyilatkozta Portik, hozzátéve, hogy a helyszínválasztás nem csak alkalmatossági kérdés, inkább jelképes térfoglalás jelent. Éppen ezért a szervezőcsapat még az idei rendezvénysorozat végső akkordjai előtt iktatta a városházán azt a kérvényt, amiben 2014-re újból a főtéri és ligeti helyszíneket igényli.
Kilenc helyszín, 160 esemény
Annak dacára, hogy Dorin Florea polgármester – aki tíz nappal ezelőtt még a multikulturalitás és interkulturalitás európai értékek visszautasítását látta a forgatagban – nem volt hajlandó a város magyarsága rendelkezésére bocsátani a főteret és a nyári színházat, a szervezők így is kilenc helyszínre, csaknem 161 rendezvényre hívták az érdeklődőket. A beharangozott események közül csak a népdalvetélkedő maradt el. Délelőttönként a kisgyerekes családok és az idősebbek, délutántól pedig a középkorúak és a fiatalok „rohamozták meg” a Maros-part szentgyörgyi szakaszát. A többi helyszínen, a Kultúrpalotában, a Nemzeti Színházban, a Bernády Házban, a Deus Providebit Házban, a Teleki Tékában, az Ariel Színházban, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület székhelyén, a múzeumokban és a tematikus séták alkalmával a város utcáin is rengeteg érdeklődő fordult meg.
„A legjellemzőbb és a legfeltűnőbb az volt, hogy a magyarok minden egyes rendezvényen mosolyogtak és baráti hangulatban társalogtak ismerőseikkel, rokonaikkal, barátaikkal” – állítják büszkén a szervezők. A Kultúrpalota mindannyiszor csordultig megtelt; az ünnepi megnyitón, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia fellépésén, a Marosvásárhelyiek Első Világtalálkozóján, valamint a néptánctalálkozón is szinte lehetetlen volt üres helyet találni. Hasonló helyzet alakult ki a Maros-parti Sörpatikával szemben felállított színpad előtti téren is. A közelben kialakított Vásártéren az érdeklődés folyamatosan nagy volt, a vásárosok és a vásárlók egyaránt elégedettek voltak. A SzóForgatag városnéző sétái és előadásai iránt is több százan érdeklődtek, és a volt Iskola utcai zsinagógában is rég nem látott tömeg volt kíváncsi a zsidók marosvásárhelyi történetére.
Elmaradhatatlan adok–kapok
Bár a forgatag rendezvényein megforduló mintegy 30-35 ezres tömeg vajmi keveset érzékelt a polgármester barátságtalan gesztusából vagy a belső súrlódásokból, a vásárhelyi összmagyarság első népünnepélyéről sem maradtak el a városra oly jellemző magyar–román, illetve magyar–magyar fricskák. A Ligetben szervezett Impreună–Együtt ellenrendezvénynek nem sikerült megosztania a vásárhelyi magyarságot. Annak dacára, hogy az Edda és az Autostop MS visszalépése után a városházának az utolsó pillanatban sikerült beszerveznie a vajdasági 3+2 együttest és Tabáni Istvánt, a sportcsarnok mögötti parkban viszonylag kevesen fordultak meg. A látogatók számát még a háromlejes sör és az ingyengulyás sem duzzasztó fel. Az Impreună–Együtt Facebook-oldalán a szervezők megköszönik azoknak a magyaroknak, akik az ő rendezvényüket választották, „nemet mondva a szeparatizmusra, konfliktusokra és feszültségekre”, azaz a magyar napokra. A városházi ellenrendezvénynél sokkal nagyobb csorbát ejtett a forgatagon Csegzi Sándor volt alpolgármester eltanácsolása a világtalálkozóról. Portik szerint amennyiben beengedik Florea tanácsosát a Kultúrpalota Tűkörtermébe, hogy tartsa meg a város terveiről és jövőjéről szóló előadását – amelyre már hónapokkal ezelőtt éppen a szervezők kérték fel –, botrányos fogadtatásba részesült volna. Csegzi nevetségesnek és kicsinyesnek tartja a felhozott mentséget. „A szervezők, akik bejöttek az irodámba, elmondták, hogy felsőbb parancsot teljesítenek” – idézte fel a pénteki beszélgetést a volt alpolgármester. Portik Vilmos cáfolta mindezt, mondván, hogy személyesen ő és Soós Zoltán fesztiváligazgató hozta meg a döntést.
Forgatagra fel, jövőre is!
„Azt hiszem, hogy utólag Dorin Florea is átláthatta, mekkorát tévedett, amikor kitiltotta a magyarságot a város főteréről” – vélekedett Portik Vilmos, hozzáfűzvén, hogy a forgatag nemcsak a város magyarsága, de a kételkedő vagy félrevezetett románok előtt is igazolta a létjogosultságát. Kérdésünkre, hogy ezek után jövőre mit vár Marosvásárhely polgármesterétől, a főszervező úgy fogalmazott, nem tudja, bízzon-e vagy tartson-e attól, hogy Florea esetleg felkarolja a marosvásárhelyi magyar napokként meghirdetett rendezvényt. Tény, hogy 2014-ben, a gasztronómia és a népi hagyományok területén bővítve, a Marosvásárhelyért Egyesület még izgalmasabb és tartalmasabb programot ígér.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!