
Harmadik alkalommal szervezik meg október 4–11. között a Rejtett gyöngyszemek tárlatot, amelyen a fogyatékkal élő személyek alkotásait állítják ki.
2013. szeptember 18., 11:422013. szeptember 18., 11:42
2013. szeptember 18., 11:442013. szeptember 18., 11:44
Az Olympikus Sportklub és a HIFA Romania Egyesület idén az Együtt, egymásért mottó alatt tartja meg a rendezvényt. A hivatalos megnyitót október 4-én 17 órakor tartják, majd 17.30-tól György Emőke Lélek-morzsák című verseskötetét mutatják be a Deus Providebit Házban. A mozgáskorlátozott személyeknek szervezett hetedik Olympikus Kupa október 5-én 10 órakor kezdődik a Sportcsarnokban, 19 órától a Kultúrpalota nagytermében a Para Dance tánccsoport előadására kerül sor, énekel Borsy Ádám. A kiállítás megtekinthető október 5–11. között 10–18 óra között, október 7-től 11-ig naponta 10 és 16 óra között pedig a Fogyatékkal élők interaktív szigete a társadalommal című program célja megmutatni, elsajátíttatni, kipróbáltatni, valamint ráláttatni a fogyatékkal élők mindennapjaira.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!