Díj a székely önismeret erősítéséért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal éveken keresztül végzett népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért a Székelyföld Stúdió részesült az idei Gábor Áron-díjban, amit hétfő este Marosvásárhelyen vett át az alkotói közösség 12 tagja.

Antal Erika

2015. március 10., 11:442015. március 10., 11:44

2015. március 10., 11:442015. március 10., 11:44

Az ünnepi rendezvénynek ez alkalommal is a Kultúrpalota nagyterme adott otthont, ahol művészi műsor keretében adta át Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a díjat a Székelyföld Stúdió tizenkét munkatársának. Elhangzott, hogy a díjazott sajtóorgánum nem csak értéket őrző szerepet tölt be a Erdélyben, de ugyanakkor  értéket is teremt. Az SZNT autonómiastatútuma arról is rendelkezik – mondta Izsák Balázs –, hogy Székelyföld kormánya közszolgálati rádiót és televíziót létesíthet. „Ha holnap megvalósítanánk az autonómiát, a Székelyföld Stúdió lehetne a közszolgálati televíziónk” – hangsúlyozta Izsák, aki Jakab Endrének, a stúdió vezetőjének adta át a díjat, majd a közösség minden tagjának átnyújtotta az oklevelet.

A Székelyföld Stúdió munkatársainak többsége több, mint húsz éve tudósítja a Duna Televíziót – mondta Jakab Endre, köszönetét fejezve ki a díjért, amelynek mérföldkőnek nevezett a stúdió életében, és ígéretet tett, mint Gábor Áron, aki kijelentette, hogy lesz ágyú, hogy mindig lesz egy kamera Székelyföldön, ott ahol olyan események történnek, amelyek előreviszik a magyarságot.

A díjátadást követően Izsák Balázs a székely szabadság napja jelentőségéről beszélt. „Az ünnepnappal kapcsolatban vajon felmerült korábban valakiben az, hogy ezt is üldözni fogják, mint a székely zászlót?” – tette fel a kérdést. Az együvé tartozás és közös akarat fontosságáról is beszélt az SZNT-elnök, hangsúlyozva, hogy a jog útját járva, békével és szeretettel hirdetik, hogy „nép vagyunk, nemzet vagyunk, és elemi jogunk az önrendelkezés”. Üzenetet is megfogalmazott Izsák Balázs: „nem hátrálunk meg, és nem is fogunk soha meghátrálni”, majd hozzátette: „mindent, ami ellenünk van, a javunkra fordítunk”.

A sajtóhírek ellenére a 2016-os és 2017-es marosvásárhelyi autonómiatüntetés nincs betiltva, mondta Izsák, aki arra kérte azokat, akik az idei tiltakozó tüntetéseken szeretnének részt venni, hogy azt a hivatalosan bejelentett öt helyszín valamelyikén tegyék: Baróton, Csíkszeredában, Firtosmartonoson, Kézdivásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés