Enyhült a törvény szigora

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A februárban életbe lépő új Büntetőtörvénykönyv szerint a prostitúció már nem lesz bűncselekmény Romániában. Jelenleg három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a prostituált, az új Btk. szerint csak pénzbírsággal. Beszéltünk érintettekkel is, de csak eggyel találkoztunk, aki ült börtönben emiatt. Hét évvel ezelőtt.

Bakó Zoltán

Vass Gyopár

Szász Cs. Emese

Simon Virág

2014. január 10., 09:432014. január 10., 09:43

2014. január 12., 11:002014. január 12., 11:00

 

Az új Btk. szerint a kerítésért továbbra is börtön jár majd: a törvénysértők akár tizenöt évet is ülhetnek. Jogászok szerint a változtatással az a gond, hogy miközben dekriminalizál, nem legalizál. Vagyis elmaradnak azok a pozitív hatások, amelyeket a legalizálás mellett érvként fel szoktak hozni, miközben megoldást nem jelent semmire.

A rendőrségnek nem okoz gondot

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop felügyelő-helyettes elmondta: lényegében az történik majd, hogy nem állítanak össze bűnügyi dossziét a rendőrök, nem bűncselekmény ügyében folytatják le a bizonyító eljárást, hanem kihágási jegyzőkönyvet töltenek ki. Nem bűncselekmény, hanem szabálysértés miatt kell majd intézkedni. Ha bűncselekmény kategóriába tartozik a prostitúció, nehezebb és bonyolultabb a bizonyítási eljárás, míg a szabálysértés estében más, egyszerűbb bizonyítási eljárás szükségeltetik. Ami az eddigi és a jelenlegi helyzetet illeti, a szóvivő elmondta, a közhiedelemmel ellentétben a megyebeli rendőrök eddig is állítottak össze bűnügyi dossziét prostitúció miatt. A rendőrségi tevékenységet kevésbé – csak a besorolás tekintetében – érinti a módosítás.

Nem szabad lazítani az erkölcsi normákon

A Maros-Mezőségi Egyházmegye espresét, Jakab Istvánt is megkérdeztük az ügyben.

A Biblia tanítása alapján mi keresztyének valljuk, hogy a szexualitás Isten ajándéka, ha megfelelő módon, a házasságban élünk vele. De mint minden más ajándékkal, a nemiséggel is bűnös módon visszaélhetünk, el egészen addig, hogy a nemi vágyak önző módon való kiélése komoly testi, lelki károkat okoz az egyén és a közösség életében. A Szentírás tanítása szerint a prostitúció nemcsak tilos, hanem elfogadhatatlan, bűn” – mondja a református esperes.

„Az államnak feladata, hogy törvényei által védelmezze a közerkölcsöt. Sajnálatos és felháborító, hogy a hatalom, amikor azt tapasztalja, hogy nem sikerül egy meglévő törvénynek érvényt szerezni, enyhít annak szigorán is” – mondata a galambodi lelkész-esperes.

Másként kezeli a társadalom

A februárban életbe lépő törvényben Sántha Ágnes szociológus azt látja, hogy a társadalom egyre enyhébben ítéli meg a sokáig elítélt cselekedeteket. „Hasonló ez kicsit ahhoz, hogy a homoszexualitás is hosszú ideig büntetőtörvénykönyvi cselekménynek minősült, és viszonylag későn – a rendszerváltás után jó pár évvel – vonták ki a büntetőjogi kategóriából. Ez a döntés is azt mutatja, hogy a liberalizálás irányába kezd eltolódni ezek a társadalmai megítélése. Ennek ellenére én azt gondolom, hogy a következő években egészen biztosan nem jutunk el odáig, mint számos nyugati ország, amelyekben az örömlányok egyéni vállalkozást nyitnak, helyiséget bérelnek, s a kötelező orvosi szűrések után ott fogadják az ügyfeleiket, emellett rendesen adót, társadalombiztosítást fizetnek a jövedelmük után. Belgiumban például ebben a formában legális a prostitúció, de nem hiszem, hogy Románia rövid  időn belül eljut idáig” – vélekedik a szociológus.

„Minden este megbüntetnek ötszáz lejre\"

A kérdésben megkerestük a jövendőbeli szabályozás érintettjeit. Kisebb csoport örömlánnyal beszélgettünk, akiknek látszólag fogalmuk sem volt a büntetőtörvénykönyv eddig érvényes szabályozásáról. „Nem zárnak börtönbe, hanem minden este megbüntetnek ötszáz lejre” – mesélik nevetve a valóban abszurd helyzetet, majd egyikük meg is mutatja és megengedi, hogy lefényképezzük a friss, valószínűleg előző este kapott büntetését. „Úgy nézzen ránk, hogy mi itt együtt huszonötmillió régi lejt érünk” – folytatják, majd az egyikük azt meséli, hogy „négyszázötven millióval” tartozik a polgármesteri hivatalnak. Amikor rákérdezünk, hogy törlesztik-e a minden este rájuk rótt büntetésüket, nekünk szögezik a kérdést, hogy ugyan miből fizethetnék ki, amikor reggelig alig kerül ki száz lej. Kiderült, hogy volt idő, amikor a bírságaik érvénytelenítése végett közmunkázniuk kellett, de az az idő már régen lejárt. „Én voltam egyedül börtönben, akkor minden este 30 lejre büntettek, és végül több mint ezer lejjel tartoztam. Akkor egy hónapra börtönbe zártak, de az már rég volt” – mesélte a rangidős csoporttag. A beszélgetés során kiderült: az utcalányok tudják, hogy az általuk kínált szolgáltatások törvénybe ütközők, de „mit csináljunk, valamiből meg kell éljünk” – magyarázzák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben
2025. május 01., csütörtök

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra

Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra
2025. április 30., szerda

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen

Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen
2025. április 29., kedd

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve

Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve
2025. április 29., kedd

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret

Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret
2025. április 29., kedd

Lánccal és lakattal a sínekhez kötötte magát egy férfi a marosvásárhelyi vasútállomáson

Lánccal és lakattal egy vonat elé, a sínekhez kötötte magát egy férfi kedden a marosvásárhelyi vasútállomáson. A 73 éves férfi a tanúk szerint az alacsony nyugdíja miatti elégedetlenségét akarta kifejezni ezzel.

Lánccal és lakattal a sínekhez kötötte magát egy férfi a marosvásárhelyi vasútállomáson