
Mezőcsávási céget bíztak meg a szemételszállítással. Kéthetente viszik el a porták elé kihelyezett kukák tartalmát
Fotó: Barabás Ákos
A természetes személyeknek és a cégtulajdonosoknak is kevesebbet kell fizetniük ezentúl a szemételszállításért Bögöz községben, miután az önkormányzat egy Maros megyei céggel kötött szerződést. Környezetvédelmi szempontból lényeges, hogy a szelektív hulladékgyűjtést is megszervezik a falvakban.
2018. február 17., 12:102018. február 17., 12:10
„Lejárt a szerződésünk a korábban megbízott szemételszállítási vállalattal, így újabb közbeszerzési eljárást hirdettünk, amit egyedüli jelentkezőként a mezőcsávási székhelyű Sylevy Salubriserv Kft. nyert meg, még tavaly ősszel” – fejtette ki lapunknak Farkas Mózes bögözi polgármester. Mint mondta, az előzőnél lényegesen előnyösebb ajánlatot fogadott el az önkormányzat, hiszen
Így most a lakóknak havi 4,76 lejbe, míg a cégeknek 59,5 lejbe kerül a szolgáltatás. A háztartásoktól kéthetente fogják elvinni a szemetet.
A polgármester úgy tudja, hogy az érintettek 90–95 százaléka már meg is kötötte a szerződést a szolgáltatóval, mások nem tartózkodtak otthon, amikor ez ügyben keresték őket. Azt ígérte, a hivatal munkatársai újból fel fogják keresni azokat, akik még nem írták alá a dokumentumokat. Ezzel kapcsolatban Vágási Levente, a szolgáltató területi igazgatója lapunknak azt nyilatkozta, hogy nagyjából két héten belül megoldódik a probléma. Azt is megtudtuk tőle, hogy
Az önkormányzat és a vállalat közötti szerződés négy évig érvényes, azonban bármikor fel lehet bontani, ha gondok merülnek fel vagy változnak a körülmények.
Elsősorban környezettudatossági szempontból fontos a szelektív hulladékgyűjtés megszervezése, de ez a szolgáltatónak is jó, hiszen így értékesítheti az újrahasznosítható szemetet, pluszbevételre tehet szert – magyarázta Farkas Mózes. Rámutatott,
A szelektív hulladékgyűjtés megszervezése érdekében már egyeztetett is a szolgáltatóval, amely szintén támogatja az ötletet. Vágási Levente elmondta, a községhez tartozó minden faluban elhelyeznek nagyobb tározókat, de a háztartásoktól is begyűjtik a szétválogatott hulladékot. Utóbbihoz nem tudnak külön kukákat biztosítani a lakóknak, ezt mindenkinek magának kell megoldania. „Egyik héten a háztartási szemetet, másik héten a szelektíven gyűjtött hulladékot szállítanánk el” – vázolta az elképzelést.
Mentalitásváltására van szükség
A polgármester szerint az egyik legfontosabb dolog, hogy ne a patakok vagy éppen a Nagy-Küküllő partján kössön ki a lakosság szemete, de az is lényeges, hogy ne az udvarokon égessék el. Erről beszélt is a községben élőkkel, ám azt látja, hogy sok esetben az emberek mentalitásváltására van szükség. Hangsúlyozta, nagyobb problémákat nem tapasztalt ez ügyben, de kisebb gondok mindig vannak.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
szóljon hozzá!