Fotó: Kristó Róbert
Városon mintegy 95 százalékban, vidéken pedig a megszokott módon teltek be az óvodák és napközik kezdő csoportjaiban, valamint az általános iskolák első és ötödik osztályaiban meghirdetett helyek Hargita megyében. A beiratkozási időszak véget ért, azonban el tudják majd helyezni a később jelentkező gyerekeket is.
2011. március 29., 13:562011. március 29., 13:56
2011. március 29., 14:552011. március 29., 14:55
Csütörtökön teszi közzé a Hargita Megyei Tanfelügyelőség az óvodák és napközik induló csoportjaiba, valamint az általános iskolák első és ötödik osztályaiba a következő tanévre beiratkozottak adatait.
Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő elmondta, a városi iskolákban mintegy 95 százalékban teltek be a helyek, de gyakori az olyan tanintézmény is, amelyiknél minden hely elkelt. Vidéken a megszokott módon teltek be az óvodák és iskolák, a maximális osztálylétszám csak a nagy községekben szokott meglenni – közölte a főtanfelügyelő. Kifejtette, a beiskolázási terv elkészítésénél a maximális létszámmal terveznek, vidéken azonban, főként az elszigeteltebb településeken a romló demográfiai mutatók miatt általában nem szoktak teljesen betelni az osztályok, a megyeszinten 73 százalékos beiratkozási arány ezért szerinte nem rossz arány.
Elmondta, azon gyerekek sem maradnak hely nélkül – városon sem –, akik szülei elmulasztották az iratkozást a beiratkozási időszakban, vagy pedig időközben költöznek a településre, mert az első osztályokban egy-egy, az ötödik osztályokban pedig két-két helyet hagytak a speciális esetek kezelésére. Ugyanakkor az iskola által igényelt speciális engedéllyel a maximális létszámot meghaladó osztályokat is el lehet indítani, ha a gyerekek túlzsúfoltság nélkül elférnek az osztályban – ismertette a főtanfelügyelő.
Tizennyolcadik alkalommal zajlik ezen a hétvégén a Székelyföldi Lovas Ünnep. A Krigel SK szervezésében érdekes események várták és várják a közönséget a gyergyószentmiklósi lovaspályán. Négy napon át „lóerő”, hagyomány és jókedv a meghatározó.
A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.
Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
szóljon hozzá!