Hirdetés
Hirdetés

Lemondásra szólítja fel Mezei Jánost az MPP huszonkét tagja

Mezei János. Lemondásra szólítják fel •  Fotó: Beliczay László

Mezei János. Lemondásra szólítják fel

Fotó: Beliczay László

Nyílt levélben követeli Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnökének lemondását több párttag. Szerintük az elnök megosztó és kirekesztő politikát folytat, kizárásokkal fenyeget, emiatt pedig az MPP eddigi eredményei is veszélybe kerülnek.

Székelyhon

2019. október 09., 10:372019. október 09., 10:37

2019. október 09., 10:382019. október 09., 10:38

Amint a szerkesztőségünknek is elküldött nyílt levél bevezetőjében írják, a Magyar Polgári Pártot a politikai pluralizmus iránti igény, a választás szabadságának gondolata hozta létre. A levél aláírói szerint

az erdélyi magyar többpártrendszer olyan érték, amelyre szüksége van közösségünknek, a választópolgárok bölcsessége pedig több esetben visszaigazolta, hogy értik és támogatják ezt a nemzetpolitikával is összhangban lévő programot és cselekvési tervet.

korábban írtuk

Van magyarázata az MPP-nek Gálfi kizárására, sőt terve is a következő választásokra
Van magyarázata az MPP-nek Gálfi kizárására, sőt terve is a következő választásokra

Nem egyeztetett párttárasaival, az MPP helyi önkormányzati képviselőivel, sőt a megyei és országos elnökségével sem, a helyi szervezet elnökségi tisztségéhez viszont ragaszkodott, noha a párt gyűlésein nem vett részt – sorolta Gálfi Árpád MPP-ből való kizárásának az előzményeit Mezei János.

Az MPP addig őrzi meg létjogosultságát, ameddig a választás szabadságának jegyében úgy viszonyul a politikai verseny és együttműködés kérdéséhez, hogy az nem csak a magyar érdek érvényesítését, hanem a magyarok közötti békességet is erősítse. Ez az érték kerül most veszélybe – olvasható a dokumentumban.

A levél aláírói szerint érthetetlen okok miatt

azok kerültek a vádlottak padjára, akik az elmúlt időszakban eredményeket mutattak fel, a nemzetpolitika koordinátái szerint képviselték a pártot, illetve a szabálytalanságokra hívták fel a figyelmet.

korábban írtuk

Kizárták az MPP-ből Gálfi Árpádot és Rákossy Botond Józsefet
Kizárták az MPP-ből Gálfi Árpádot és Rákossy Botond Józsefet

Kizárta a szervezet tagságából Rákossy Botond Józsefet, az MPP Hargita megyei elnökét és Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely polgármesterét a Magyar Polgári Párt országos elnöksége – tájékoztat a párt a szerkesztőségünknek elküldött közleményében.

Szerintük az elnökkel szembeni bizalmatlanság tetten érhető a szervezetek java részénél és a párt közmegítélésében is, ugyanakkor nem sikerült új programmal, új politikai irányvonallal előállnia, sőt az MPP korábban elért eredményei is veszélybe kerülnek. Álláspontjuk szerint mindezt tetőzi a székelyudvarhelyi szervezet legutóbbi közgyűlésének alapszabályba ütköző lebonyolítása és a székelyudvarhelyi szervezet elnökének, Gálfi Árpádnak az eltávolítására tett kísérlet, végül a pártból való kizárása.

Hirdetés

„Mi, a Magyar Polgári Párt jövőjéért aggódók kötelességünknek érezzük jelen nyílt levélben is felszólítani a Magyar Polgári Párt elnökét, hogy vessen véget a megosztó és kirekesztő politikának, vessen véget a sorozatos kizárásoknak, a kizárásokkal való fenyegetéseknek. Mi, a lelkiismeret pártján szeretnénk maradni, amint azt egyik pártjelszavunk is hirdeti” – fogalmaznak az aláírók.

korábban írtuk

Az MPP Hargita megyei elnöksége szerint szabálytalanságok történhettek Gálfi Árpád leváltásánál
Az MPP Hargita megyei elnöksége szerint szabálytalanságok történhettek Gálfi Árpád leváltásánál

Olyan új tagjelöltek is szavazhattak Gálfi Árpádnak a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi szervezete elnöki tisztségéből való leváltásáról akiknek a pártba való belépési kérelmét csak a tisztújítóvá vált közgyűlés után három nappal fogadta el a párt megyei szervezete.

Ezért elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az országos választmány döntését, mely szerint a kirekesztő politika csődöt mondott, a párt elnöke nem tartotta be. (A választmányi ülésen az elnök egyedül maradt szavazatával, a testület jelen lévő tagjai egyhangúan a kizárások ellen szavaztak.)

Idézet
Úgyszintén elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a pártot a szabályokat áthagva kiszolgáltatja és bábként vezeti. Mindezek ismeretében, alulírottak, felszólítjuk Mezei Jánost, hogy mondjon le!

– közlik álláspontjukat az október 8-án kelt nyílt levél aláírói.

korábban írtuk

Gálfi: „Én nem lopok, másokat sem engedek lopni”
Gálfi: „Én nem lopok, másokat sem engedek lopni”

Közleményt jelentetett meg Facebook-oldalán Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere a hétfői MPP-s tisztújító gyűlés, illetve a párt helyi szervezetén belül kialakult konfliktus kapcsán. „Én nem lopok, és ez nagyon sok embernek tetszik. Másokat sem engedek lopni, de ez már egyes érdekköröknek nem tetszik” – írja.

A levél aláírói:

Pethő István – választmányi elnök
Simon Csaba – országos alelnök
Kulcsár-Terza József – parlamenti képviselő
Biró Zsolt – parlamenti képviselő
Csáki Attila – Kovászna megyei szervezet elnöke
Horváth Zoltán – Kolozs megyei szervezet elnöke
Rákossy Botond-József – Hargita megyei szervezet elnöke
Lemák Rudolf – Máramaros megyei szervezet elnöke
Péter Lukács – Csíkcsicsó polgármestere
Szotyori Angéla – Málnás polgármestere
Cseh József – Gelence polgármestere
Gálfi Árpád – Székelyudvarhely polgármestere
Fejér Levente – Zabola polgármestere
Csillag Péter – Hargita megyei tanácsos
Albert Mátyás – Hargita megyei szervezet alelnöke
Salamon Zoltán – Hargita megyei tanácsos
Egyed József – Hargita megyei szervezet elnökségi tagja
Lukács László – Kovászna megyei tanácsos
Csomortáni Gál László – Hargita megyei szervezet elnökségi tagja
Nagy Gábor Levente – Sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke
Keizer Róbert – Kolozs megyei tanácsos
Péter Péter – MPP alapító tag

2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Felelős majálisozásra kérnek mindenkit a hegyimentők

A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.

Felelős majálisozásra kérnek mindenkit a hegyimentők
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Iskolaelhagyás ellen vetnék be a gyermekpénzt: a megnövelt teljes összeget csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg

Az RMDSZ törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint egy csökkentett összegű gyermekpénz mellé jelenléti ösztöndíjat vezetnének be – de csak azoknak, akik rendszeresen járnak óvodába vagy iskolába. A törvény egyik előterjesztőjével beszélgettünk.

Iskolaelhagyás ellen vetnék be a gyermekpénzt: a megnövelt teljes összeget csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg
2026. április 30., csütörtök

A fiatalok körében továbbra is magas a munkanélküliség

Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

A fiatalok körében továbbra is magas a munkanélküliség
2026. április 30., csütörtök

Ekkora lesz idén a mezőgazdasági és állattenyésztési támogatások keretösszege

Jóváhagyta a kormány szerda esti ülésén a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot – közölte Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ügyvivő mezőgazdasági miniszter.

Ekkora lesz idén a mezőgazdasági és állattenyésztési támogatások keretösszege
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

22 prefektus és 36 alprefektus mondott le a kormányátalakítás nyomán

Elfogadta szerdai ülésén a kormány a 22 prefektus és 36 alprefektus tisztségből való felmentéséről szóló határozatokat – közölte Ioana Dogioiu kormányszóvivő. Az érintett prefektusok és alprefektusok lemondtak a tisztségükről.

22 prefektus és 36 alprefektus mondott le a kormányátalakítás nyomán
2026. április 30., csütörtök

Csökkentik a kórházi ágyak számát Romániában a következő években

A következő három évben több lépésben mintegy 14 ezerrel tervezik csökkenteni a kórházi ágyak számát. Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a kormány.

Csökkentik a kórházi ágyak számát Romániában a következő években
2026. április 29., szerda

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Máris átlépte a pszichológiai küszöböt a lejjel szemben az euró

A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.

Máris átlépte a pszichológiai küszöböt a lejjel szemben az euró
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források Magyarországra

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források Magyarországra
2026. április 29., szerda

Betilthatják a mobilokat az iskolákban – a szenátus rábólintott a tervezetre

Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.

Betilthatják a mobilokat az iskolákban – a szenátus rábólintott a tervezetre
Hirdetés