Koszta István: Merjük életünket Istenre bízni

Az imádság rendbe hozza a lelki, szellemi egyensúlyunkat, fogalmaz Koszta István •  Fotó: Koszta István Facebook-oldala

Az imádság rendbe hozza a lelki, szellemi egyensúlyunkat, fogalmaz Koszta István

Fotó: Koszta István Facebook-oldala

Kedves testvérek, keresztényként, egyházi emberként a jelenlegi helyzetre hivatásomból sem tudok semmi újjat mondani és cselekedni, mint amit eddig is hirdettem és tettem – szól a hívekhez Koszta István, a Romániai Evangélikus Luteránus Egyház püspökhelyettese.

Székelyhon

2020. augusztus 28., 11:282020. augusztus 28., 11:28

2020. augusztus 28., 11:292020. augusztus 28., 11:29

„ A Jézus Krisztusról szóló üzenet evangélium minden időben aktuális, tehát a jó időkben is és az ilyen mai helyzetben is, ami körülöttünk van a koronavírus-járvány idején. Az imádság rendbe hozza a lelki, szellemi egyensúlyunkat, higiéninánkat. És ez a fizikai igényeinket és higiéniánkat is rendbe fogja tartani.

Idézet
Merjük életünket Istenre bízni, hagyjuk, hogy Isten vigyázzon ránk, és mi ezáltal tudunk igazán vigyázni magunkra és egymásra.

Istennek békessége, mely minden értelmet fölülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 15., szombat

Megszólalt a fogászati klinika is ahol meghalt egy kétéves kislány

Minden szükséges engedéllyel és jóváhagyással rendelkező egységben végezték a mélyaltatást annál a fogászatnál, ahol csütörtökön meghalt egy 2 éves kislány – közölték szombaton a magánrendelő képviselői.

Megszólalt a fogászati klinika is ahol meghalt egy kétéves kislány
Hirdetés
2025. november 15., szombat

Mentőautóval ütközött egy személyautó Temes megyében; hárman kórházba kerültek

Egy magán-mentőszolgálat járművével ütközött egy személyautó szombaton Temes megyében, Temesremete és Őszény között. Három sérült kórházba került.

Mentőautóval ütközött egy személyautó Temes megyében; hárman kórházba kerültek
2025. november 15., szombat

Varázsputtony és sok-sok szőlőszem: óvodások elevenítették fel a szüreti hagyományt

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a megyei szintű Megérett, megérett a fekete szőlő című szüreti hagyományőrző gyerekversenyt a marosvásárhelyi 6-os számú napköziotthon szervezésében, ahol őszi hagyományokat elevenített fel Maros megye 55 óvodása.

Varázsputtony és sok-sok szőlőszem: óvodások elevenítették fel a szüreti hagyományt
2025. november 15., szombat

Fegyelmi vizsgálatot indítottak a fogászati beavatkozás közben elhunyt lány ügyében, a miniszter is megszólalt

A bukaresti fogorvosi kamara vezetőtestülete pénteken úgy döntött, hogy fegyelmi kivizsgálást indít a fővárosi fogászati klinikán csütörtök este fogászati beavatkozás közben elhunyt kétéves kislány ügyében.

Fegyelmi vizsgálatot indítottak a fogászati beavatkozás közben elhunyt lány ügyében, a miniszter is megszólalt
Hirdetés
2025. november 15., szombat

Kombájn gyúlt ki Küküllősárd közelében

A mezőn gyulladt ki egy kombájn pénteken délután a Maros megyei Küküllősárd közelében, az eset során jelentős anyagi kár keletkezett – közli a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Kombájn gyúlt ki Küküllősárd közelében
2025. november 14., péntek

Fűrészáru-szárító gyúlt ki Szászrégenben

Két esetkocsival szálltak ki a tűzoltók pénteken este Szászrégenben egy kigyúlt faanyag-szárítóhoz.

Fűrészáru-szárító gyúlt ki Szászrégenben
2025. november 14., péntek

Ragasztócsapdával fogták be az énekesmadarakat, amiket pénzzé akartak tenni

Hiányos tollazattal került a marosvásárhelyi Milvus Csoport rehabilitációs központjába egy kis tengelic, két hónapra van szüksége, amíg felépül. A madarat ragasztócsapdával fogták be.

Ragasztócsapdával fogták be az énekesmadarakat, amiket pénzzé akartak tenni
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Hetven köbméter fát koboztak el a rendőrök Székelykeresztúron

Székelykeresztúri cégeknél vizsgálódtak a rendőrök és erdészek, jelentős pénzbírságot róttak ki és faanyagot is elkoboztak.

Hetven köbméter fát koboztak el a rendőrök Székelykeresztúron
2025. november 14., péntek

Vasárnap tartják a rezidensvizsgát Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen vasárnap 832-en fognak vizsgázni az egészségügyi minisztérium által kiírt rezidens orvosi helyekre.

Vasárnap tartják a rezidensvizsgát Marosvásárhelyen
2025. november 14., péntek

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Hirdetés