Ki hová jutott be?

Kedden reggel elvégezte az oktatási tárca a nyolcadik osztályt végzett diákok számítógépes elosztását. Hargita megyében 2927 diák jutott be a középiskolákba, és 34 olyan diák van, akit sehová sem sorolt be a számítógépes program.

R. Kiss Edit

2011. július 12., 11:502011. július 12., 11:50

2011. szeptember 13., 13:002011. szeptember 13., 13:00

Kedden reggel 10 óra körül végezte el az oktatási tárca a nyolcadikot végzett diákok számítógépes elosztását a középiskolai helyekre a felvételi jegyek, valamint az iratkozók által megjelölt opciók alapján. Az, hogy ki hová jutott be, itt tekinthető meg.

A Hargita megyei középiskolai helyekre összesen 2927 diákot sorolt be a számítógépes program, a diákok közül 2815-en a megyéből, 112-en pedig más megyékből iratkoztak. Mint minden évben, ezúttal is vannak olyanok, akiket sehová sem soroltak be az elosztás során, idén 31 Hargita megyei és 3 más megyei diák járt így, köztük aránylag nagy médiával rendelkező diákok is. Görbe Péter tanfelügyelő szerint valószínűleg nem jelöltek meg elegendő opciót a beiratkozási lapjukon, ezért nem tudta őket elosztani a számítógépes program.

Hargita megyében egyetlen tízes felvételi média van, a gyergyóvárhegyi Popa Teodora-Denisa hozta tízesre az 5–8. osztály médiáját és az országos felmérést is – az elosztás szerint a lány a gyergyóvárhegyi Miron Cristea Szakközépiskolában kezdi el középiskolai tanulmányait. A legutolsó bejutó 4,31-es felvételi jeggyel a gyergyószentmiklósi Gépgyártóipari Szakközépiskolába került be.

A www.admitere.edu.ro/2011 weboldalon közzétett adatok szerint Hargita megyében még 305 betöltetlen középiskolai hely maradt, az első elosztás nyomán hely nélkül maradt diákoknak tehát van, honnan válogatniuk. A megmaradt helyek többsége szakközépiskolai hely, de elszórtan van néhány hely elméleti középiskolai oktatásban is. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség által közzétett lista szerint a megyében összesen 374 hely maradt betöltetlenül. Görbe Péter tanfelügyelő elmondta, a tanfelügyelőség listáján a vokacionális, így sport, teológiai, művészeti helyek is szerepelnek, ezeket is megpályázhatják az első elosztás során helyhez nem jutott diákok.

Görbe Péter tanfelügyelő ismertette, azon diákok, akik nem jutottak be az első elosztás során sehová, új beiratkozási lapot kell kitöltsenek az iskolában, ahol a nyolcadik osztályt végezték, és a július 22-i, második számítógépes elosztás során ismét próbálkozhatnak. Azok a diákok, akik bejutottak az első elosztás nyomán valamelyik középiskolába, július 15–25. között le kell tegyék iratcsomójukat a tanintézményben, ahol helyet nyertek.

A számítógépes elosztás eredményeit kedden és szerdán kifüggesztik az általános iskolákban és a középiskolákban is. Az eredmények felkerültek a Hargita Megyei Tanfelügyelőség honlapjára, ahol megtekinthető az üresen maradt helyek pontos jegyzéke is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 22., péntek

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit

Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit
2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton