
Minden megyébe kevés jutott. Országszerte 35 ezer adag oltóanyagot osztott szét a minisztérium a napokban. Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Megkapták, szétosztották és valószínűleg már el is fogyott az a kis mennyiségű influenza elleni ingyenes oltóanyag-utánpótlás, amelyet a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóságnak utalt ki a héten az egészségügyi minisztérium. Hargita megyében nincs, de a szomszédos Kovászna megyében már van olyan Kínából hazatért személy, akit a koronavírus elleni óvintézkedések részeként otthoni karanténba helyeztek és járványügyi megfigyelés alatt tartanak.
2020. február 14., 12:072020. február 14., 12:07
Nőtt a felső légúti megbetegedések száma Hargita megyében, a kedden elkészült statisztika szerint az utolsó héten 2023 megbetegedést jelentettek a háziorvosok a megyei egészségügyi igazgatóságnak, míg a korábbi héten még csak 1894 volt. Az utolsó héten diagnosztizált betegek közül heten kerültek kórházba – kevesebben, mint az azt megelőző héten –, vagyis enyhébb lefolyásúak voltak a megbetegedések – számolt be a tapasztalatokról Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője.
Az igazolt influenzás megbetegedések száma a korábbi héten feljegyzett 13-hoz képest 22 volt az elmúlt héten, de nem történt a légúti fertőzéshez köthető haláleset a megyében – tájékoztatott az igazgatóság vezetője. Az influenzás megbetegedések miatt múlt pénteken bezárt maroshévízi általános iskolában időközben újraindult az oktatás, más tanintézetben nem kellett felfüggeszteni az oktatást azóta.
A megyei egészségügyi igazgatóság kedden
– mondta Tar Gyöngyi, aki korábban arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy aki teheti, vásárolja meg és adassa be magának a védőoltást. Az igazgatóság utolsó felmérése szerint megyeszerte mintegy 4400 adag vakcinára lett volna még szükség az ingyenes oltásra jogosultak számára – az influenza elleni országos oltáskampány elején a minisztérium által Hargita megyének kiutalt 8700 adag már decemberben elfogyott.
az igazgatóság sem a központi rendszeren belül, sem a lakosságtól nem kapott bejelentést Kínából Hargita megyébe hazatért személyről.
Van viszont már otthoni karanténba helyezett személy a szomszédos Kovászna megyében is: a járványügyi hatóság február ötödikén rendelte el az otthoni karantént egy középkorú, Kínából nemrég hazatért férfi esetében. Mint arról a Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, Ágoston László tájékoztatta a Székelyhont, a férfi jól van, nincs semmilyen egészségügyi panasza, és láza sem. A karantén két hétig tart, addig nem hagyja el otthonát, a népegészségügyi igazgatóság járványtanászai tartják vele a kapcsolatot, naponta kétszer is felhívják telefonon, és bármilyen egészségügyi panasz esetén kivizsgálják – mondta el az igazgatóság vezetője.
Maros megyében is rendeltek már el karantént: a napokban egy Kínából hazatért anya került otthoni elszigetelésre, majd a szülői közösség kérésére első osztályos fia esetében is az a döntés született, hogy két hétig tartózkodjon otthon, ne járjon iskolába.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
szóljon hozzá!