
Terhesgondozás. Nem mindenki engedheti meg magának a magánrendeléssel járó magas költségeket
Fotó: 123RF
A szükségesnél kevesebb idő jut felülvizsgálatokra és terhesgondozásra a Hargita megyei kórházak nőgyógyászati járóbeteg-rendelésén, ráadásul a megyében nincs az egészségbiztosítási pénztárral szerződésben álló nőgyógyászati rendelő sem. Aki teheti, inkább magánúton végezteti el a szükséges vizsgálatokat, azonban sok várandós nem engedheti meg magának, hogy kifizesse a magánrendelés árát.
A terhes nőknek – akik alapvető joguknál fogva egészségbiztosítotti státusszal rendelkeznek – ingyenes kivizsgálásra csak a kórházi járóbeteg-rendelőkben (ambulancián) van lehetőségük Hargita megyében, viszont ott sok esetben várólistára kerülnek. Ennek következtében
– hívta fel a figyelmet lapunknak nyilatkozva Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője. „Főképp a vidéki, mostoha körülmények közt élő állapotos nőkre kell gondolni, akiknek még a busz- vagy vonatjegy árának előteremtése is gondot jelent” – részletezte a problémát.
„Előfordul, hogy sokan nőgyógyászati kivizsgálás nélkül szülik meg a gyermeküket, amiben a szóban forgó jelenség is közrejátszik. Az egészségügyi igazgatóság statisztikái alapján pedig
– mutatott rá Tar Gyöngyi. Megjegyezte, a csecsemőhalandóság egy ország vagy térség gazdasági és társadalmi fejlődésének, illetve a lakosság egészségi állapotának egyik alapvető mutatója.
Hargita megyében 2016-ban összesen harminc gyerekkori – 0-4 év között bekövetkezett – elhalálozást jegyeztek fel. Ezeknek több mint fele – tizennyolc eset – úgynevezett perinatális, azaz magzati vagy a születés utáni hat napban bekövetkezett elhalálozás volt.
A vonatkozó jogszabályok szerint az az orvos, aki kórházi ambulancián dolgozik, de emellett magánrendelőt nyit, nem lehet szerződéses viszonyban az egészségbiztosítási pénztárral, tehát
Tar Gyöngyi szerint fontos volna, hogy olyan nőgyógyász szakorvosok is legyenek a megyében, akik szerződést kötnek az egészségbiztosítási pénztárral, amennyiben nem dolgoznak kórházban és magánrendelőt nyitnak. Ilyen esetben hozzájuk is lehetne fordulni a háziorvosi küldőpapírral.
Mellékelt táblázatunkban látható, hogy a megyei kórházak nőgyógyászati járóbeteg-rendelőiben hány orvos praktizál, hány órát dolgoznak egy héten, illetve ez mennyi páciens fogadására elegendő az adott héten a biztosítási pénztár kórházakkal kötött szerződése alapján.
| Kórház | Nőgyógyász szakorvosok száma | Leszerződött heti óraszám az ambulancián | Leszerződött heti fogadható pácienslétszám |
| Csíkszeredai kórház | 6 | 42 | 168 |
| Székelyudvarhelyi kórház | 8 | 36 | 144 |
| Gyergyószentmiklósi kórház | 6 | 30 | 120 |
| Maroshévízi kórház | 3 | 30 | 120 |
Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója kiemelte: céljuk az, hogy
„Mi megteremtjük ehhez a pénzügyi és egyéb szükséges keretet, a további lépéseket a kórházak menedzsmentjének kell véghez vinnie a kórházban dolgozó orvosok száma szerint, hogy azok minél több időt tudjanak lefedni az ambulancián.
– főképp a csíkszeredai és az udvarhelyi kórház esetében – kevés ez a heti óraszám a jelenlegi orvoslétszámmal. Olyan körülmények között, amikor az orvosok fizetése már elért egy bizonyos szintet, ideje volna, hogy ezek az óraszámok is feljebb kússzanak. Legyünk empátiával és odafigyeléssel azokra, akiknek nincs meg a lehetőségük, hogy elmenjenek magánrendelőbe és kifizessenek egy bizonyos díjat” – fogalmazott Duda.
Egy csíkszeredai várandós nő érdeklődésünkre közölte, a terhesgondozást illetően elsősorban azért választja a magánrendelőt, mert ott az előjegyzett időpontban azonnal fogadják. „Behívnak, kedvesek, rend és tisztaság van, megvizsgálnak normálisan, és jobban odafigyelnek az emberre. A kórháznál még nem voltam, viszont azt hallottam, hogy ott sokat kell várni, mert nagyon sokan vannak, akik nem tudják megfizetni a magánrendelőt, és nem jók a körülmények sem” – fogalmazott.
Hompoth György, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szülész-nőgyógyász szakorvosa megkeresésünkre kifejtette,
A szakorvos hangsúlyozta, háziorvosi küldőpapírral bárkit fogadnak, így mindenkinek biztosított az ingyenes kivizsgálás. Mint fogalmazott, nem tud olyan esetről, hogy valaki ne került volna sorra.
Marosvásárhelyen is inkább magánrendelőbe járnak
Nagy Erika marosvásárhelyi anyuka terhes nőként első alkalommal a kórházi ambulanciára kért beutalót, azonban a nőgyógyász hozzáállása elriasztotta attól, hogy továbbra is oda járjon. „Nő létére hiányzott belőle a legcsekélyebb empátia is. Annyira lekezelően bánt velem, hogy majdnem sírva jöttem ki az ajtón, és megfogadtam, többet nem megyek oda vissza” – mondta dühösen az édesanya, aki az eset után egy magánrendelőt keresett fel, és oda járt havi rendszerességgel. „A klinikán nem is biztos, hogy mindig ugyanahhoz az orvoshoz kerül a páciens, az egyik kedves, a másik nem, ráadásul gyakran előfordul, hogy egy következő vizsgálatra már a magánrendelőbe hívnak, ahol fizetni kell” – foglalta össze azokat az okokat, amelyek miatt a várandósok inkább a magánrendelőket választják. Amennyiben tehetik, az állapotos nők inkább a magánegészségügyet választják az állami helyett – ezt erősítette meg lapunknak Szalkay Márta gernyeszegi háziorvos is.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!