A csíkszeredai önkormányzatnál nyert pályázati összegből két helyi iskola nehéz anyagi körülmények között élő diákjainak szervezett kirándulást a Németh Géza Egyesület.
2011. november 16., 17:042011. november 16., 17:04
2011. november 16., 19:092011. november 16., 19:09
Tamási Áron sírhelyénél is tisztelegtek a kirándulók
Zoltán Anna tanárnő elmondta, a Nagy Imre Általános iskolából 42, a József Attila Általános Iskolából pedig 30 gyerek kirándult az egyesület, illetve az önkormányzat jóvoltából. A kirándulásokra a nehéz anyagi körülmények között élő diákokat vitték el, hiszen ezen gyerekek legtöbbször nem tudnak befizetni a más iskolai kirándulásokra – fejtette ki Zoltán Anna. A József Attila Általános Iskola diákjai Háromszékre, a Nagy Imre Általános Iskola diákjai pedig Marosvásárhelyre kirándultak.
A tanárnő a vásárhelyi kiránduláson kísérte a gyerekeket, és elmesélte, az úton több nevezetességnél megálltak, így koszorút helyeztek el a farkaslaki Tamási Áron emlékhelynél, sétáltak Szovátán, és Marosvásárhelyen is több helyszínt bejártak. „A diákok hálásak voltak, mert ezek a gyerekek általában nem jutnak el a kirándulásokra” – mondta még a tanárnő.
Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
szóljon hozzá!