Készülnek az ünnepre

A csíkszeredai városközpont felújítási munkálatai ellenére a polgármesterei hivatal úgy döntött, idén is a Majláth Gusztáv Károly tér és a Petőfi utca találkozásánál helyezik el az adventi koszorút. A város karácsonyfája is a megszokott helyen lesz.

Kozán István

2011. november 21., 14:212011. november 21., 14:21

2011. november 21., 14:512011. november 21., 14:51

Vasárnap gyújtják meg az adventi koszorút (archív felvétel)

„A városközpont átalakítása miatt egy kissé rendhagyóbb ez az esztendő, mégis úgy döntöttünk, maradunk a korábbi évek bejáratot rendszerénél” – jelentette ki az adventi, illetve karácsonyi előkészületek kapcsán Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Mindez azt jelenti – tette hozzá  –, hogy idén is a Petőfi utcában, a központi áruház szomszédságában állítják fel az adventi koszorút és a karácsonyfát.

„A fát ezúttal a Zsögödi Közbirtokoságtól kapjuk, és úgy tervezzük, hogy csütörtökön vagy pénteken állítjuk fel, amit még a hétvége előtt feldíszítünk. Az adventi koszorún vasárnap, advent első vasárnapján a történelmi egyházak képviselői és a helyi művészeti iskola kórusa jelenlétében meggyújtjuk az első gyertyát. Délután öt órára mindenkit várunk a megszokott helyen” – mondta az alpolgármester.

Advent második vasárnapján a város adventi koszorújához fog érkezni a Mikulás, harmadik vasárnap pedig a karácsonyfa-díszítő verseny résztvevőit fogják díjazni. Advent utolsó vasárnapján a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola kórusa rövid műsort szervez a koszorúnál.

Karácsonyi díszek
Hétfőn a Petőfi utcában már elkezdték a karácsonyi ünnepi fények és díszek felszerelését is. A polgármesteri hivatal idén a Kossuth Lajos utcába új izzósorokat és formákat vásárolt, a régiek mellett kerül még néhány új dísz a templomok környékére és a főbb utcákba is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn

Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn
2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
Hirdetés