Katasztrófahelyzet Gyergyószentmiklóson – élethű alakítással

Tűz ütött ki Gyergyószentmiklóson a legnagyobb bevásárló központban, ugyanitt egy bombát is találtak a speciális alakulatok, ezt követően földrengés tette életveszélyessé a Salamon Ernő Gimnázium épületét – egész délelőttre jutott katasztrófaimitálás a városban. A felkészültségükről bizonyságot tevő mentőalakulatok tökéletesen helyt álltak, és a bevetésen részt vevő városlakók is megfelelően kezelték a „vészhelyzetet” – csak élesben ne kerüljön erre sor.

Csibi Márti

2010. szeptember 22., 22:362010. szeptember 22., 22:36

2010. szeptember 23., 10:562010. szeptember 23., 10:56

Galéria

Sziréna, tűz, füst, robbanás, speciális mentő alakulatok, különleges kiképzésben részesített kutyaijesztő hangulat tartotta uralma alatt szerda délelőtt a gyergyószentmiklósi lakókat. A történet legjobb része, hogy mindez csak imitáció volt, a „katasztrófa játékot” azonban nagyon is komolyan vették a bevetett mentő alakulatok.

Galéria

Tűzeset miatt embereket kellett, hogy kimenekítsenek a Sláger Center bevásárló központból, majd az épületben megtalált bombát is hatástalanították, ezt követően egy földrengés által életveszélyes állapotba került épületből kellett kiszabadítani a bent rekedt embereket – mindent egybevetve szinte tökéletesre sikeredett a katasztrófa délelőtt Gyergyószentmiklóson.

Galéria

A polgármesteri hivatal katasztrófavédelem és polgári védelem alkalmazottai, a tűzoltók, a mentők és hegyimentők, csendőrök és rendőrök, a SRI, valamint az Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége a legnagyobb szakértelemmel végezte a rá mért feladatot. A pánikkeltést fékezték meg a polgárvédelmesek, tüzet szüntettek a tűzoltók, sebesülteket láttak el a mentősök, emeletes épületből, kötéltechnikával mentettek ki embereket a hegyimentők, a biztonságra ügyeltek fel a csendőrök és a rendőrök, bombát hatástalanított a SRI szakértője – mindezt pedig árgus szemekkel figyelte az Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőségének vezetője, Gheorghe Pop, aki az akció végén tartott értékelőjében megdicsérte az életmentőket.

„A célunk az volt, hogy megnézzük, mennyire felkészültek az életmentésre szakosodott speciális alakulatok és hogy mennyire tájékozódott a lakosság. Örömömre szolgál kijelenteni, hogy mindenki ismeri és maradéktalanul végre tudja hajtani a rá háruló feladatot, ám őszintén remélem, hogy erre sosem lesz szükség” – fogalmazott az ezredes.

Galéria

A gyakorlat részét képezte egy menekült tábor felállítása, ahol orvosi ellátásban részesítették a menekülteket, szállást, élelmet, vizet és lelki segélyszolgálatot is biztosítottak számukra.

Galéria

A városlakók tájékoztatása is legalább olyan fontos egy hatékony beavatkozásnál, mint a mentőalakulatok helytállása – fogalmazott Gheorghe Pop ezredes –, ennek érdekében a Salamon Ernő Gimnázium diákjait előzetesen felkészítették a tanárok a mentési akció minden egyes lépéséről.

Galéria

A diákok becsületére váljon, hogy a legnagyobb fegyelem mellett hajtották végre a feladatukat, az életmentésre szakosodott szervek azonban remélik, arra soha nem lesz szükség, hogy éles helyzetben is helyt kelljen állni, ugyanis azt egyelőre nem lehet lemérni, hogy pánikhelyzetben, sokkos állapotban hogyan viselkednének az emberek. Bár remélik, erre igazából soha nem kerül sor, a gyakorlatozást azért háromévente végrehajtják.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés