
Büszkén vették át az elismerést, 650 csapatból másodikok lettek
Fotó: Közép-európai Brókerképző Alapítvány
A Tőzsdejáték középiskolásoknak verseny döntőjében, Budapesten a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium csapata a II. helyen végzett.
2025. március 20., 09:522025. március 20., 09:52
A Közép-európai Brókerképző Alapítvány 25. alkalommal szervezte meg a többfordulós versenyt, amelyre Kárpát-medencéből 650 csapat regisztrált. Mint Dimény-Varga László, felkészítő tanártól megtudtuk a verseny során
Emellett a diákok szerteágazó elméleti tudásról is számot kellett adjanak.
A Tamási Áron Gimnáziumból több csapat is indult, a diákok közel négy hónapig kitartó munkával dolgoztak és küzdöttek az elődöntőbe jutásért.
A nyertes csapat és felkészítő tanáruk
Fotó: Közép-európai Brókerképző Alapítvány
A március 19-én tartott döntőben a zsűrinek be kellett mutatni a három hónap alatt végzett tőzsdei kereskedésük stratégiáját, és a kérdések kereszttüzében is meg kellett állni a helyüket. Eredményes volt a szereplésük, hiszen
A Tamási Áron Gimnáziumból az elődöntőben, a legjobb 20 csapat közé még bekerült a Baló Márk (X. A), Farkas József (X. A) és Imre Erik Dániel (X. A) alkotta csapa
A felkészítő tanár elmondta, hogy sokat segített a diákoknak Bálint Csaba is, aki a Közgáz Klubot vezeti és Mag Róbert, aki 2017-ben jutott ennek a versenynek a döntőjébe és hasznos tanácsokkal látta el a csapatokat.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
1 hozzászólás