Hirdetés
Hirdetés

Ismét dolgoznak a csíkpálfavi úton

Közel három év után folytatják a munkát. Hosszúra nyúlt beruházás •  Fotó: Ferencz Csaba/Facebook

Közel három év után folytatják a munkát. Hosszúra nyúlt beruházás

Fotó: Ferencz Csaba/Facebook

Közel három éve, hogy röviddel a kezdés után leállt a Csíkdelnét Csíkpálfalvával és Csomortánnal összekötő megyei út felújítása. Most új kivitelező cég folytatja a munkát, jövőben be is fejezik.

Kovács Attila

2017. augusztus 13., 11:502017. augusztus 13., 11:50

Az újraalapozást kezdték el Csíkdelnén a 123E jelzésű megyei úton, amely összeköti a települést Csíkpálfalvával, és Csomortánnal. Az újraalapozáshoz ötven centiméteres mélységig kell leásni, hogy a módosított terveknek megfelelő szintre kerüljön az úttest. A Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálatának tájékoztatása szerint amennyiben az időjárási viszonyok ezt megengedik, idén aszfaltréteg is készülhet.

Idézet
Lehetőséget látok rá, hogy a munkálatok nagy része még idén elkészüljön és jövő tavasszal teljesen rendbe tett úton járhatunk

– jelentette ki a munkálat elkezdésekor Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.

Hirdetés

Hosszú szünet

Hosszú szünet után folytatják az út felújítását, amelyet 2014 novemberében már egyszer elkezdtek, de rövidesen leállították a lakossági észrevételek nyomán.

A lakók azt kifogásolták, hogy az úttest az alapozás után magasabb lett, mint korábban, az esővíz pedig a kertekbe, udvarokba folyt be, eláztatva a pincéket is, megfelelő esővíz-elvezetés hiányában.

A megrendelő megyei önkormányzat által kért tervmódosítások a következő évben sem készültek el, 2016-ban szerződésbontás következett a kivitelezővel, egy Ploieşti-i céggel, amely emiatt perelt, de a törvényszék a megyei tanácsnak adott igazat.

•  Fotó: Ferencz Csaba/Facebook Galéria

Fotó: Ferencz Csaba/Facebook

Újratervezés történt

A kiviteli terv új változata a vízelvezetés jobb megoldását biztosítja, valamint bizonyos szakaszokon a karbantartási munkálatok nyomán kialakult útmagasság megtartását.

A a 4,4 kilométeres útszakaszon új átereszek is készülnek, megfelelő átmérőjű csövekkel, és mélyebb sáncokat alakítanak ki az út mentén, biztosítva az esővíz elvezetését. Az úttest kialakítása során 25 cm vastagságú töltés készül, 15 cm vastagságban tört követ helyeznek el, majd két réteg aszfaltot. Az út mentén födött járdát alakítanak ki, valamint a kapubejáratokat és bekötő utakat bejáratát is rendbe teszik
.

Az új közbeszerzési eljárás nyomán a csíkszeredai ING Service Kft. kapott megbízást a felújítás elvégzésére, a szerződés értéke 5 millió 235 000 lej áfával együtt. A kivitelezési idő 12 hónap, a szavatossági idő pedig 5 év. Hargita Megye Tanácsa saját költségvetéséből és kormányzati forrásból finanszírozza a felújítást.

•  Fotó: Ferencz Csaba/Facebook Galéria

Fotó: Ferencz Csaba/Facebook

Megbeszélés Hargitafürdőn

Miután a Hargitafürdőre vezető 138A jelzésű megyei út felújításának tervezésére szerződést írtak alá, a megyei önkormányzat illetékesei múlt héten a hargitafürdői lakosokkal egyeztettek a tervezett munkálatokról. A tervezővel történt előzetes megbeszélések alapján az úttest betonelemeit összetörve felhasználnák az út alapozásához, így az út szintje 25 centiméterrel emelkedik majd jelenlegihez képest. A 6,6 kilométer hosszúságú útból 5,25 kilométer tartozik Hargita Megye Tanácsa ügykezelésébe, ezt a szakaszt újítják fel. A munkálatok során a bekötőutak és a kapubejáratok aszfaltozását, átereszek építését, cseréjét is elvégzik, ahol ez szükséges. Várhatóan novemberben a kiviteli tervek elkészülnek – tájékoztatott a megyei tanács sajtószolgálata.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre

A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
2026. szeptember 22., kedd

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán

Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Hirdetés