
Fotó: Pethő Melánia
Idéntől visszaszorul a útszéleken erdei gyümölcsöt, gombát árusítók száma – ezt reméli legalábbis Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatala. Ennek eléréséért a város lehetőséget kínál a szervezett körülmények közötti értékesítésre: az erre a célra ajánlott kis faházak bérlésére csütörtökön lejár
a jelentkezések fogadása.
2011. június 08., 17:082011. június 08., 17:08
2011. június 08., 19:112011. június 08., 19:11
A razziák tavaly nem riasztották el az illegális begyűjtőket
Tíz, egyenként hat négyzetméter alapterületű faházat ad bérbe Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatala azoknak a jogi személyeknek és engedéllyel rendelkező magánvállalkozóknak, akik a nyár folyamán erdei gyümölcsöt, gombát, kürtős kalácsot és helyi termékeket szeretnének árusítani a város Gyilkos-tó felé vezető útszakaszán. Ugyanakkor egy, az idén tavasszal elfogadott tanácshatározat szabályozza, hogy azoktól az árusoktól, akik illegális körülmények között, azaz nem a felajánlott lehetőség szerint próbálják értékesíteni termékeiket, és az út mellett egyedi megoldások szerint kínálják eladásra, az árut elkobozzák.
A faházak bérlésére kiírt licitre csütörtökön 15 óráig lehet még jelentkezni, eddig kilenc érdeklődő adta le dokumentációját. A nyílt árverésre június 10-én, pénteken kerül sor, az induló árat havi 19 lej/négyzetméter értékben állapították meg – tudtuk meg Nagy Zoltán alpolgármestertől, aki szerint az intézkedéssel remélhetőleg elérhető, hogy az erdeigyümölcs-szezon ideje alatt a vidékre szokott, és illegális kereskedelmet folytató idegen személyeket ki lehessen szorítani a környékről. „Szándékunk, hogy büntessük azokat, akik illegálisan árulnak az út szélén, termékeiket akár el is kobozzuk. Ahhoz viszont, hogy ezt meg tudjuk tenni, fel kellett ajánlanunk egy törvényes lehetőséget” – ismertette a városvezetés elképzeléseit Nagy. A tervek szerint árusító pontokat a Négyes kilométernél, a Szarvas-forrás környékén, a 9-es kilométernél lévő békényfői feljárónál és a Pongrácz-tetőn hoznának létre.
A területtulajdonosokat is kötelezettségek terhelik
Az alpolgármester tájékoztatása szerint bejelentés érkezett arról, hogy a Pongrácz-tető környékén már megjelentek az erdők gyümölcseit begyűjtő idegen személyek, a városvezetés a helyi rendőrséget bízta meg ennek ellenőrzésével. „Amennyiben ott találjuk őket, mindenképp még pünkösd előtt lebontjuk az ideiglenes lakhelyeket” – mondta el Nagy, ugyanakkor arra hívja fel a területtulajdonosok figyelmét, hogy ezentúl nem elég csupán a szóbeli beleegyezés, ha területeiket ideiglenes tanyahelynek engedik át, hisz az ellenőrzések során nem csak a betelepedőket, de a tulajdonosokat is büntetések terhelhetik.
„Fel szeretném hívni a területtulajdonosok figyelmét arra, hogy még akár egy sátor felépítéséhez is ideiglenes építkezési engedély szükséges. Ahhoz, hogy ezt az engedélyt kiállítsuk, a tulajdonos szerződést kell kössön a bérlővel, a szerződést pedig le kell jelenteni a pénzügyön. Ha ellenőrzések lesznek és sátrakat találunk a területeken, akkor a tulajdonostól is számon fogjuk kérni” – tájékoztatott az alpolgármester. Hozzátette, ha valaki területén a tulajdonos megkérdezése nélkül vernének tanyát, az észrevételt azonnal jelenteni kell a polgármesteri hivatalnál. Ezzel sok kellemetlenség és esetleges pénzbírság is elkerülhető.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt vasárnap 5 óra 2 perckor Vrancea megyében.
Heves vita bontakozott ki a gyimesbükki Rákóczi-vár felújítása körül, miután Dan Tanasă AUR-os parlamenti képviselő bírálni kezdte a beruházást, illetve annak állami finanszírozását
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Az összmagyarság ünnepe, tízezrek találkozási pontja, „hazatérés” és még sorolhatnánk a csíksomlyói búcsú jelzőit. Újabb fotós összeállításunkban ezúttal a csíksomlyói búcsú arcait mutatjuk, akiken megakadt a fotósaink szeme és lencséje.
A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.
Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.
Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.
A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.
Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.
szóljon hozzá!