
Fotó: Both Ildikó
„Míg az állami szociális intézményeknek komoly összegeket ítélnek meg, a civilszervezetek által működtetett intézmények szolgáltatásait egyharmadnyi pénzből kellene finanszírozni” – tájékoztatott az Íriszház vezetősége.
2014. február 24., 14:292014. február 24., 14:29
2014. február 24., 16:492014. február 24., 16:49
„A sepsiszentgyörgyi fogyatékkal élők nappali központjában foglalkoztatott személyeknek fejenként, havonta 65 lejt, az országban lévő bármelyik állami foglalkoztató-központban 170 lejt jelent a kormánytámogatás. Ez diszkrimináció” – jelentette ki Makkai Péter, az Íriszház vezetője, hozzátéve, hogy az Íriszház nappali központjában az ellátás havonta – fejenként –, 300 lejbe kerül.Leszögezte: az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanácshoz fordul ez ügyben, de szándékában áll egy pert is indítani, amennyiben sikerül ügyvédet fogadnia.
Az támogatások jelentős csökkentése miatt a Diakónia Keresztyén Alapítvány által négy éve működtetett Íriszház komoly megszorító, és forrásteremtő intézkedéseket foganatosított. A 35 főt ellátó nappali központban jobban odafigyelnek a spórlásra, és a szülők is nagyobb anyagi terhet vettek magukra, egyesek teljes egészében átvállalták a hozzátartozójuk kiadásait – számolt be Makkai. Hozzátette: az igazi kihívást mégis a védett-, és termelőegységek jelentették, mert ezeket úgy kellett átszervezni, hogy megduplázzák a profitot. Az eddig 5-6 ezer eurós jövedelmet hozó műhelyek és szolgáltatások ezután 10-15 ezer eurót kell évente termeljenek. A védett műhelyekben, kertészetben dolgozók, a zöldövezet-karbantartók száma eléri a 19-20 főt.
„Míg az állam így támogat, a fogyatékkal élők teremtik elő a nappali központ működtetéséhez szükséges pénzt” – mutatott rá az igazgató.
Sepsiszentgyörgyön mintegy 2700 fogyatékkal élőt, megyeszinten hatezer főt tartanak számon. Országos szinten számuk 700 ezer, azonban csupán 17 ezer személyt foglalkoztatnak különböző intézményekben.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
szóljon hozzá!