
Fotó: Farkas Antal
Kigyulladt egy lakóház szombaton Nyújtód községben. Az oltást követően egy 89 éves nő holttestét találták meg a házban, az idős asszony testén azonban nem voltak égési sérülések. Ugyanakkor egy zaláni istállóban is tűz ütött ki a hétvégén.
2014. február 17., 16:432014. február 17., 16:43
Szombaton reggel 7:43-kor értesítették a Kovászna megyei tűzoltókat, hogy Nyújtodon tűz ütött ki az egyik lakóházban, a riasztást követően pedig két egységet vezényeltek ki Kézdivásárhelyről. Amikor a tűzoltók megérkeztek lángokban állt a hálószoba bútorzata, sűrű füst gomolygott a lakásban – közölte Tolvaj Marius a Kovászna megyei készenléti felügyelőség szóvivője. A szobában, az ágy előtt egy idős nő holttestét találták meg, az előzetes vizsgálatok alapján pedig füstmérgezés okozta a halálát.
Szintén szombaton, Zalánban gyulladt ki egy istálló, az oltásban pedig két sepsiszentgyörgyi egység vett részt. A tűzesetben három tonna széna, és az épület tetőszerkezetének nagy része semmisült meg. A szóvivő tájékoztatása szerint a zárt helyiségben nyílt láng okozhatta a tüzet mindkét esetben.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!