Hirdetés
Hirdetés

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson

Bálványoson aszfaltoznak, központjában új híd épül, és újra remény van az országút felújítására is •  Fotó: Tuchiluș Alex

Bálványoson aszfaltoznak, központjában új híd épül, és újra remény van az országút felújítására is

Fotó: Tuchiluș Alex

A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.

Farkas Orsolya

2025. november 15., 21:022025. november 15., 21:02

November elejétől megkezdődtek az aszfaltozást előkészítő munkálatok Bálványoson. Mivel a korszerűsítés egyben kisebb felfordulással is jár, ezért mindenképpen meg akarták várni a turistaszezon végét, amint azt Daragus Attila, Torja polgármestere elmondta a Székelyhonnak.

Por és sár helyett aszfalt

A településen november elején jelentek meg az első munkagépek, azóta felásták és előkészítették a Transilvania panzió melletti utcát, később nekilátnak az Ibolya-forráshoz vezető főutcának is. Utóbbi azért is fontos, mert

a nyaralók zöme ezen a részen található, tulajdonosaik nyáron poros, télen sáros úton közelíthetik csak meg a házakat.

Ebben az esetben az elöljáró szerint előbb szükséges lesz néhány út menti fát is kivágni, hogy megfelelő szélességű utat alakíthassanak ki.

Hirdetés

A korszerűsítésre, amely a bálványosi utcákat, valamint a torjai négyes utcát is érinti, az Anghel Saligny program keretében nyertek közel négymillió lejt. A polgármester elmondása szerint mindenképpen neki akartak fogni a munkálatnak, így a kivitelezővel megegyezve

egyelőre az önkormányzat önerőből fedezi a kiadásokat abban a reményben, hogy rövidesen folyósítják a beígért támogatást.

A négyes utcában egyúttal újraépítenek egy hidat is. Jó hír, hogy megkötötték a szerződést a torjai gázhálózat bővítésére, és jól haladnak polgármesteri hivatal és kultúrotthon épületének felújítási projektjével is.

Az előkészítés már zajlik, nemsokára aszfalt kerül az első bálványosi utcára •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Az előkészítés már zajlik, nemsokára aszfalt kerül az első bálványosi utcára

Fotó: Tuchiluș Alex

Lebontják és újraépítik a hidakat

Daragus Attilától azt is megtudtuk, hogy elkezdődött Bálványos központi hídjának újratervezése, ezenkívül

teljes felújítás előtt áll a 11C jelzésű – Kézdivásárhelyt, Torját, Bálványost és Sepsibükszádot összekötő – országút is.

A Kovászna megyei országutakért is felelős brassói regionális útügyi igazgatóságnál is megerősítették hírt. Elekes Róbert sajtószóvivő érdeklődésünkre jelezte: ezen az útszakaszon

négy hídra kötöttek tervezési és kivitelezési szerződést, további kettőre a következő hetekben írnak ki versenytárgyalást.

„Ez összesen hat híd, amelyeket nem felújítanak, hanem teljesen lebontják és újraépítik. A négy híd ára egyenként körülbelül 2 és 4 millió lej között mozog áfa nélkül” – fejtette ki.

Torján hidat építenek a négyes utcában •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Torján hidat építenek a négyes utcában

Fotó: Tuchiluș Alex

Az első négyre tehát nemsokára kiadják az építkezési engedélyt, a kivitelező Valdek Impex Kft. pedig nekiláthat a munkának.

Bálványos központi hídját teljesen elbontják, az építkezés idejére ideiglenes átkelőt hoznak létre a forgalom számára.

A többi híd esetében csak az egyik sávon bontanak és építenek, hogy a másikon közlekedhessenek az autók.

Korszerűsítenék a turistariasztó utat

Ami a 11C jelzésű országutat illeti, annak teljes hosszán, vagyis 35 kilométeren teljes felújítást terveznek, jelenl eg dolgoznak az előkészítő dokumentáción, ami előreláthatólag 2026 közepéig elkészül. A korszerűsítés magában foglal többek között vízelvezetési és konszolidációs munkálatokat is, hiszen

több helyen, főként Bálványos és Sepsibükszád között földcsuszamlások vannak.

Ráadásul az úton többféle burkolat van: beton, aszfalt, sőt macskakő is, ami szintén bonyolítja a tervezést.

Októberben a 11C jelzésű országúton szervezték meg a Tess Rally egyik szakaszát is •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Októberben a 11C jelzésű országúton szervezték meg a Tess Rally egyik szakaszát is

Fotó: Tuchiluș Alex

A szóvivő azt is elmondta, hogy az út turisztikai besorolású, azaz szélessége sávonként fél méterrel keskenyebb lehet, mint az országutaké. Vagyis míg az országutakon a sávszélesség legkevesebb 3,5 méter – tehát összességében legalább 7 méter széles az út –, addig

a turisztikai utak esetében elég 3 méter széles sávokat építeni, így csak részben kell kiszélesítsék a jelenlegi utat.

A 113-as megyei utat 2014-ben kormányrendelettel adták át az országos útügyi vállalat ügykezelésébe, abban bízva, hogy központi költségvetésből különítenek el pénzt a felújítására. Ekkor változott meg a besorolása és kapta meg a 11C jelzést. Noha az évek alatt többször is napirendre került a felújítása,

források hiányában mindeddig csak javításokra került sor.

Márpedig az üdülőtelep népszerű a turisták körében, itt található a Csiszárfürdő és a Bálványosvár, de népszerű a közeli Balvanyos Resort szálloda, és a Csomád természeti kincsei: a Büdös-barlang, a Szent Anna-tó és Mohos-tőzegláp. Utóbbi kettőhöz az országútról lekanyarodva, a 113A jelzésű megyei úton lehet eljutni, Kovászna megyei szakaszát idén újították fel.

Többször is volt omlásveszély a Kézdivásárhely–Torja–Bálványos–Sepsibükszád útszakaszon. 2019-es felvétel. •  Fotó: DRDP Brașov/Facebook Galéria

Többször is volt omlásveszély a Kézdivásárhely–Torja–Bálványos–Sepsibükszád útszakaszon. 2019-es felvétel.

Fotó: DRDP Brașov/Facebook

Elekes Róbert szerint a korábbi években számos út került az országos útügyi vállalat kezelésébe, azonban ezzel

nem gyorsultak fel a korszerűsítési folyamatok, ugyanis a vállalatnak mások a prioritásai, mint egy önkormányzatnak.

Mint rámutatott, szempontjukból sokkal fontosabbak azok az utak, amelyek forgalmasak – ilyen például a 11-es országút Brassótól Ojtozig tartó szakasza, vagy a 12-es, amelyik Kovászna és Hargita megyét szeli át. A Sepsibükszád és Kézdivásárhely közötti szakasz, amelyet a teherforgalom sem használ, ilyen körülmények között mellékes még akkor is, ha a turizmus szempontból a megye számára fontos.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés