
Fotó: Kristó Róbert
Túlélni a Rétyre betelepedő Schweighofer mellett és csökkenteni a kínai rönkexportot – ezeket a célkitűzéseket fogalmazták meg csütörtökön Sepsiszentgyörgyön a székelyföldi faipari vállalkozók.
2014. március 06., 20:232014. március 06., 20:23
2014. március 06., 22:042014. március 06., 22:04
Bagoly Miklós, az ASIMCOV háromszéki vállalkozói szövetség elnöke a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, megállapodtak, hogy akciócsoportot hoznak létre, megalakítják a székelyföldi faipari klaszterek hálózatát.
A megbeszélésen részt vettek a háromszéki ProWood klaszter, a székelyudvarhelyi Régiófa klaszter képviselői, valamint csíkszeredai és gyergyószentmiklósi faipari vállalkozók. Tamás Sándor, a Kovászna megyei, Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke, továbbá Tánczos Barna szenátor, akik támogatásukról biztosították a fásokat. Kelemen Dénes, a Régiófa képviselője elmondta, ellenzik a rétyi beruházást. „Arra jutottunk, hogy az osztrák cég azért jelenhetett meg, mert a piacon volt egy rés, amit a székely vállalkozók nem tudtak kitölteni” – fogalmazott.
A faipari vállalkozók Tánczos Barna szenátortól megtudhatták, hogy májusban a parlamentben újratárgyalják az erdőtörvényt, akkor előterjesztik a módosítási javaslatukat, miszerint az erdőtulajdonosok csak annak adhassák el a rönköt, aki a nyersanyag legalább 50 százalékát helyben feldolgozza.
Mint elhangzott, az erdőtulajdonosok mentalitásán kell változtatni, meg kell értetni velük, hogy ha helyieknek adják el a fát, a pénz helyben marad, munkahelyek sem szűnnek meg. Egyébként már most nyersanyag-gondjaik vannak, mivel ahol megjelenik a Schweighofer ügynöke, nem rúgnak labdába – az osztrák vállalkozás a liciteken a piaci ár kétszeresét is megadja.
„A közbirtokosságoknak, erdőtulajdonosoknak azt kell megérteniük, hogy miután az osztrák befektető csődbe juttatja versenytársait, olcsón vásárolja majd fel a fát” – összegeztek a székelyföldi vállalkozók.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
szóljon hozzá!