Továbbra is sok a sárgaságos Háromszéken

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A szokásossal ellentétben a járvány megelőzte a téli szezont – vélik a szakemberek. Évek telnek el úgy, hogy nincs Hepatitisz A megbetegedés – mondják. Régebb, falusi környezetből hozták be a városokba a fertőzést a kisdiákok. Idén már két hónap meghaladta az esetszám a 200-at.

Szabó Enikő

2014. október 29., 22:192014. október 29., 22:19

2014. október 29., 22:382014. október 29., 22:38

Előpatak községben szeptember végéig 18 sárgaságos esetet jegyeztek, október végére 79-en fertőződtek meg. Bölönben októberig 23, Bardócon 59 megbetegedést jegyeztek – közölte Sánta Ferenc járványtani orvos. A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szakembere leszögezte, hogy bárhol, ahol egyetlen hepatitisz A megbetegedést jegyeznek, már gócpontnak számít, azonban az idei járvány során a legtöbb sárgaságos Száldoboson, Árapatakon és Bölönpatakán volt, de mellettük Sepsiszentgyörgyön is betegedtek meg gyerekek.

A fő korcsoportot a 3 és 9 éves gyerek képezik, csupán nyolc felnőtt kapta el a fertőzést. Ennek oka a természetes immunizáció folyamata. „Ez azt jelenti, hogy 20 évvel ezelőtt a lakosság 80 százaléka még a 25-ik életév betöltése előtt átesett ezen a betegségen, és megszerezte az életre szóló védettséget” – magyarázta Sánta. Hozzátette: A hepatitisz A-t a piszkos kezek betegségének nevezik és a nem megfelelő higiéniai körülmények között terjedő vírus, amely májgyulladást okoz. Kezelése diétával, vitaminokkal zajlik, a fertőzöttet pedig elkülönítik. A betegek a sárgulást követően már nem fertőznek, további kezelésük otthon is folyhat. A szakember elmondta, bár enyhén csökkent a héten a fertőzések száma, egyelőre nem feltételezhető, hogy hamarosan megszűnne a járvány.

Kovászna megyében a páciensek száma szeptemberben meghaladta a tavalyi egész éves átlagot, ami 80 eset volt, október végére már több mint kétszáz személyt kezeltek kórházban.

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház Fertőző Betegségek Osztályának vezetője Kovács István osztályvezető főorvos, epidemiológus, nemrégiben azt nyilatkozta, hogy egy kevésbé agresszív vírus támadásáról lehet beszélni, sokan a fertőzöttek közül feltehetően nem is voltak beutalva, mivel atipikus módon, azaz nagyjából tünetmentesen estek át a betegségen, de ettől függetlenül mintegy két-három héten keresztül ők is fertőztek.

András-Nagy Róbert kórházmenedzser felhívta a figyelmet, hogy az oltóanyag a lakosság számára is elérhető a gyógyszertárakban.  Elmondta, hogy az általa vezetett intézmény óvintézkedésként, ingyenesen, védőoltást biztosított a személyzetnek, és eddig mintegy százan éltek a lehetőséggel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés