Tölgyesi forrás a borvízverseny győztese

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Idén a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Előpatakon, a Borvíz Útja program keretében elkészített kezelőközpont sétányán szervezték meg az Aquarius Borvízünnepet. A vándorünnep alatt a hagyományoknak megfelelően két megmérettetésre is sor került: a legfinomabb borvizek és a legjobb borvizes palacsinták versenyére.

Székelyhon

2014. szeptember 14., 19:432014. szeptember 14., 19:43

Kovács László, Előpatak polgármestere az Aquarius Borvízünnep megnyitásán rámutatott: Előpatak hosszas leépülésének vége, elkezdődött a felvirágzás korszaka. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy nem véletlenül Előpatak a nyolcadik borvízünnep helyszíne, mert ez a település kiemelten megérdemli az odafigyelést. „Külön öröm, hogy a statisztikák szerint igencsak okos dolog volt kezelőközpontot építeni ide, hiszen teljes Kovászna megyében ezt a helyszínt látogatják a legtöbben”.

Az Aquarius résztvevői szabadtéri lángon, borvízzel sütötték a palacsintát, és a legjobbnak Székelypetőfalva csapata bizonyult. A második legjobb az Aquasic lett, a harmadik helyezést pedig a Vidám Nagyik csapata kapta. A borvizes palacsinta verseny különdíjat a Ferdinánd Presso csapatának ítélték meg.

A Tündérek bora címért vetélkedő székelyföldi borvizek között ezúttal is volt bolti ásványvíz jellegű folyadék, de vasas, kénes, sós borvizet tartalmazó palack is akadt – számolt be Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája. Ezen a megmérettetésen laborfelszerelésekkel mérték a szakértők a benevezett ásványvizek elektromos vezetőképességét, ásványanyag tartalmát, pH-szintjét, magnézium, klór, vas, nitrát, ammónium, foszfát, széndioxid és hidrogén-karbonát tartalmát. A nyertes borvíznek azonban az íze is meg kellett feleljen a zsűri ízlésének. Végül a borvízversenyt a gyergyótölgyesi Runk forrás nyerte, a második hely Háromszékre, mégpedig Árkosra érkezett, míg a harmadik díjat Sepsibükszád nyerte el.

A rendezvényen Kisgyörgy Zoltán tartott előadást a helyi borvizek jótékony hatásáról, a kicsiket pedig Demeter Éva szórakoztatta a borvízkvízzel. A programot román és magyar népzenével színesítették a Voievozii Muniților, illetve az erősdi Árvalányhaj néptánccsoport fellépésével.

A borvízünnepet 2007-ben szervezték első alkalommal, azóta a vándorünnepnek felváltva adnak otthont neki Kovászna és Hargita megyei települések.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés