Betartotta a háromszéki látogatásán tett ígéretét Remus Pricopie oktatási miniszter: jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi tehetséggondozó központ létrehozásának tervét.
2014. február 19., 13:202014. február 19., 13:20
A háromszéki tanfelügyelőség négyszer nyújtotta be a tehetséggondozó központ létrehozásának tervét az oktatási tárcához, de eddig nem sikerült megszerezni a jóváhagyást. Remus Pricopie bodzafordulói látogatása során újra szó esett a projektről, és a miniszter elvi beleegyezését adta, a napokban pedig hivatalosan is jóváhagyta a tervet – közölte Keresztély Irma (fotónkon) főtanfelügyelő.
A tehetséggondozó központnak a megyeszékhelyi Tanulók Háza adna otthont. A földszinten irodák, az emeleten laboratóriumok, előadótermek kapnának helyet, de bentlakás és konyha is működne. A projekt kivitelezése több évet vesz igénybe. A tehetséges gyermekek felkészítését a tapasztalattal és kitűnő szakmai eredményekkel rendelkező pedagógusokra bíznák.
A központ a tehetséggondozás mellett a tehetségek felkutatását is felvállalná, és nem csak iskolás, hanem óvodás korú gyerekeket is bevonnának a programba, segítve őket képességeik kibontakoztatásában.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!