
Az idei Ifjúsági Vadászkürtös Verseny I. kategóriájának győztese
Fotó: FeHoVa
Erdővidékről származó lány nyerte el az ifjúsági vadászkürtös verseny első helyét a 31. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) nemzetközi kiállításán Budapesten. A 13 éves Szilágyi-Bartha Boglárka másodjára bizonyult a legjobbnak a megmérettetésen.
2025. február 11., 20:042025. február 11., 20:04
„Csapatunk legifjabb tagja, Szilágyi-Bartha Boglárka a Budapesten hagyományosan megrendezésre kerülő FeHoVa keretén belül megrendezett Ifjúsági Vadászkürtös Verseny I. kategóriájának győztese lett” – jelentette be a sepsiszentgyörgyi Székely Vadászkürt Egyesület. A fiatal lány ezzel megvédte a 2024-ben szerzett címét.
A FeHoVa a vadászok, horgászok és természetkedvelők legnagyobb magyarországi eseménye. Ennek keretében szervezték meg idén is a Vadászkürtös Fesztivált, valamint a 11. Ifjúsági Vadászkürtös Szólóversenyt.
Tavaly is elsöprő sikert aratott a fiatal vadászkürtös
Fotó: Székely Vadászkürt Egyesület
A sepsiszentgyörgyi együttes tavaly vett részt rajta először, ekkor alakult meg a Kárpát-Medencei Kürtösök Klubja is, amelynek célja, hogy ápolja, őrizze és terjessze a vadászati kultúrát, ezzel együtt a vadászkürtölést is. A klubhoz magyar, romániai, szlovákiai és szerbiai közösségek csatlakoztak.
Szeméttárolók környékén bóklászó rókát kaptunk lencsevégre Sepsiszentgyörgy egyik bevásárlóközpontjának közelében. A megyei főállatorvos szerint a ragadozó állat nem jelent veszélyt az emberre, de kerülni kell a vele való kontaktust.
A romániai magyarság jogainak érvényesítése érdekében két nagyhatalom, Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségéhez is írásbeli kéréssel fordul segítségért a Magyar Polgári Erő (MPE) elnöke, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő.
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdán bejelentette: a magyar kormány a Sapientia Alapítványon keresztül 2,8 milliárd forinttal járul hozzá a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal közös, multifunkcionális kulturális központ építéséhez.
Ingyenes előadást szerveznek a gyermeknevelés témában Sisak Imola klinikai főpszichológus részvételével Kovásznán december 3-án, szerdán délután.
Mikulás-lak nyílik a Székely Mikó Kollégium alatt, a volt Júlia virágüzletben. Egyes időpontokban az ablakon keresztül meg lehet lesni azt is, hogyan tevékenykedik a szobában a Mikulás.
Újvárosi Katalin unitárius lelkész, a Menjünk el Betlehembe című kötet szerzője tart adventi elmélkedést és könyvbemutatót december 2-án Csomakőrösön és Kovásznán.
A kedvezmények ellenére is ingadozó az érdeklődés a HPV elleni vakcina iránt Háromszéken. Megnéztük, hogyan zajlik a gyakorlatban az oltás, mit tapasztalnak a családorvosok, és tisztáztuk a jogosultsággal kapcsolatos kérdéseket is.
A volt dohánygyár épületében tartja első erdélyi lakossági fórumát Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere december 3-án, szerdán.
Sepsiszentgyögyön a karácsonyi díszkivilágítás és ez első adventi gyertya meggyújtása alkalmával a főtéren – mint már 15 éve – most is tömeg volt.
Közel egy órán át állt a forgalom Kézdiszentlélek közelében, miután egy autó és egy lovasszekér összeütközött szombaton délután.
szóljon hozzá!