
Fotó: Nagy D. István
Fenntartja azon meggyőződését a Rétyre tervezett osztrák óriás-fűrészüzem létrehozását ellenző Indigó csoport, hogy a háromszéki hatóságok csak a beruházó érdekeit tartják szem előtt. Szerintük erre utal az is, ahogy a környezetvédelmi engedélyezés zajlik.
2013. december 09., 14:002013. december 09., 14:00
2013. december 09., 14:022013. december 09., 14:02
Az Indigó csoport hétfőn hozta nyilvánosságra azt a tájékoztatót, amelyben a megyei környezetvédelmi ügynökség december 5-i döntését ismertetik. Eszerint az intézmény illetékesei a november 29-ei szakbizottsági véleményezés nyomán úgy döntöttek, hogy a Holzindustrie Schweighofer Rétyre tervezett fűrészüzemének környezetvédelmi engedélyezését, a gyár működésére vonatkozó környezeti hatásvizsgálat (Environmental Impact Assessment, EIA) nélkül bocsátják ki. Tudomásuk szerint a döntés alapját a szakbizottságok ülésének jegyzőkönyve jelenti, amelyben a hatástanulmány mellőzésére vonatkozó vélemény is megtalálható.
A csoport tagjai úgy vélik, ezzel mind a környezetvédelmi hatóság, mind a szakbizottságok tagjainak az a szándékuk, hogy megkönnyítsék a Holzindustrie Schweighofer dolgát, az építkezés megkezdéséhez szükséges engedélyek kiváltásában. Emellett a döntés egyúttal azt is jelenti, hogy „a gyár működése során fellépő esetleges egészségügyi, környezeti kockázatokat nem kell részleteiben a közösség tudomására hozni, nem kell erről lakossági közmeghallgatást tartani”, magyarán a közösségi érdekek nem fontosak egy ilyen nagymérvű kérdésben.
A civil tömörülés képviselői arra is felhívják a figyelmet, hogy a véleményező szakbizottságok tagjai között elég jelentős arányban jelen vannak Kovászna Megye Tanácsának illetékesei. Meglátásukban a megyei önkormányzatnak delegáltjai nem első esetben mellőzték a közösségi érdeket, hiszen már a területrendezési tervhez kapcsolódó környezeti hatástanulmány közvitája alkalmával például a növekvő járműforgalom okozta károk, az Óriáspince-tető, a Rétyi nyír veszélyeztetettsége nem kerültek érdemben terítékre. A mostani szakbizottsági viszonyulás pedig újból azt erősíti meg, hogy a „a profitszerzés céljából letelepedő multi érdekei” a meghatározók az újabb engedélyezési folyamat során.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke korábban több rendben azt nyilatkozta, hogy az általa vezetett önkormányzat az etika és a törvényesség szabályai szerint járhat el a beruházást illetően. Hasonló véleményt fogalmazott meg a környezetvédelmi intézmény vezetősége is.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
szóljon hozzá!