
Fotó: Nagy D. István
Befejeződött a minisztériumi ellenőrzés a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatalnál, a jelentést néhány hét múlva hozzák nyilvánosságra. Gheorghe Neagu, a hivatal igazgatója szerint az ellenőrök nem találtak rendellenességet vagy törvénytelenséget, bár egy hétig vizsgálták az osztrák Holzindustrie Schweighofer-befektetés engedélyeztetési dokumentumait.
2014. február 26., 17:002014. február 26., 17:00
Neagu elmondta, a bizottság tagjait a rétyi fűrészüzem tervezett helyszínére is elkísérték, ugyanakkor bemutatták nekik az Óriáspince-tetőt és a Rétyi Nyír természetvédelmi rezervátumot, amelyeket az ellenzői szerint veszélyeztethet a beruházás. Az igazgató szerint nincs okuk aggodalomra, hiszen törvényesen jártak el.
Toró Attila, a rétyi fűrészüzem megépítése ellen tiltakozó Indigó csoport tagja viszont úgy véli, ha a minisztériumi ellenőrző csoport jóhiszeműen járt el, akkor egy sor rendellenességre deríthettek fényt, például arra, hogy az osztrák cég még az engedély kibocsátása előtt megkezdte az építkezést. „Függetlenül attól, hogy mit állapít meg a bizottság, minden módon tiltakozni fogunk a beruházás ellen” – szögezte le Toró.
A környezetvédelmi minisztérium a Greenpeace januári bejelentése nyomán tartott ellenőrzést a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatalnál. A nemzetközi környezetvédő szervezet a hivatal igazgatójának menesztését kérte a minisztériumtól.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
szóljon hozzá!