Rendőrök parkoltak a mozgássérült helyre

Nemrég írtunk arról, hogy gyakran jogtalanul foglalják el Sepsiszentgyörgyön a mozgássérült parkolókat, ezt pedig a helyi rendőrség bünteti. Most azonban épp a rendőrség autóját kapta lencsevégre egy városlakó.

Bús Ildikó

2014. november 04., 16:512014. november 04., 16:51

2014. november 04., 16:512014. november 04., 16:51

A Facebook közösségi portálon látható néhány napja az a fénykép, melyen a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség autója várakozik szabálytalanul a Sugás áruház előtti mozgássérült parkolóban. Mivel a parkolási kihágásokkal a helyi rendőrség foglalkozik, az a férfi, aki a fotót készítette, felhívta az ingyenes zöld számot, bejelentve az esetet. Hadnagy István, az intézmény vezetője elmondta: az autó vezetője meg tudta magyarázni, hogy miért parkolt tilosban.

„Kollégáim küldetésben voltak, ugyanis egy Hetéről érkezett koldusról értesítették őket, aki zavarja a járókelőket, miatta voltak a helyszínen. Mivel nem találtak üres parkolóhelyet, a mozgássérült helyre parkoltak le néhány percre, míg a Tega munkatársaitól érdeklődtek a koldusról. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy megállhattak azon a helyen” – mondta Hadnagy.

A férfi, aki lefotózta az autót, kihívta a rendőrséget is, melynek nyomán kivizsgálták az esetet és felelősségre vonták a járőröző rendőröket. A rendőrség vezetője kiemelte: egyetlen percre sem lett volna szabd oda parkolniuk a rend őreinek, vagy ha mégis, akkor megkülönböztető fényjelzést kellett volna használniuk, mivel küldetésben voltak. A rendőrök írásbeli figyelmeztetést kaptak az eset után.

Az üggyel kapcsolatosan a közelben parkoló taxisofőrök elmondták: a nemrégiben megjelent fotók, cikkek és hozzászólások nyomán, melyek a jogtalanul mozgássérültek helyére parkolókat érintik, egyre kevesebben állnak be szabálytalanul a Sugás elé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés