
Fotó: Nagy D. István
Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki ülésén elfogadta a vidéki kultúrotthonok, orvosi rendelők, a falusi és községi sportlétesítmények felújítását célzó határozattervezetet – közölte az intézmény sajtóirodája.
2014. február 28., 12:452014. február 28., 12:45
Háromszéken az elmúlt évek tapasztalata az, hogy a kisebb településeknek is szándékában áll tenni azért, hogy a település szempontjából fontosabb létesítményeket felújítsák. Idén a kultúrotthonok és sportlétesítmények felújítása mellé bekerült az orvosi rendelők rehabilitálása – mondta el Henning László, a megyei önkormányzat alelnöke a február 27-i soros ülést követően.
„Azt tapasztaltuk az elmúlt években, hogy a kórházakat, rendelőket nekünk kell felújítanunk. A finanszírozással, mindhárom típusú beruházással kapcsolatban fontosnak tartottuk, hogy ne csak a megyei költségvetést terheljük, hanem vonjuk be a helyi önkormányzatot, a közösséget is” – mutatott rá Henning.
Az alelnök szerint az is életképes elképzelés, hogy az adott községekben mesteremberek, közbirtokosságok segítséget nyújtsanak, hiszen sikeres kalákázásra is volt több példa a megyében.
„Persze szükséges a helyi, illetve a megyei önkormányzat támogatása is, amelyet meg is adunk, ha a pályázó eleget tesz az általunk megfogalmazott és könnyen teljesíthető követelményeknek” – fejtette ki Henning László.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
szóljon hozzá!