
Fotó: Bartos Lóránt
Öt kórus fogadta el a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjas Klub meghívását és vett részt az idősek által szombaton megtartott tizenegyedik kórustalálkozón. A rendezvényt a Vigadó Művelődési Ház fogadta be.
2014. május 11., 13:132014. május 11., 13:13
Immár több mint egy évtizede, hogy a a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjas Klub május folyamán kórustalálkozót szervez, amire meghívják a város és a klubbal barátságot ápoló kórusokat. Váncsa Ildikó, a klub elnöke elmondta: objektív okok miatt csak a székelyudvarhelyi kórus tudott részt venni a rendezvényükön, így velük együtt öt előadócsoport lépett a Vigadó nagyszínpadára. „Ahhoz hogy egy ilyen találkozó létrejöhessen, sok munka kell, de mi jó szívvel, lelkesedéssel csináljuk” – mondotta az elnök asszony, aki szerint a nagylelkű támogatóik nélkül még így is nehéz lett volna tető alá hozni a tizenegyedik kórustalálkozójukat, amin közel kétszáz zenebarát vett részt.
Bene Gabriella, a klub alelnöke megnyitóbeszédében elmondta: a jelenlevők közül senkinek sincs világhírneve, de mindannyian szeretnek énekelni. „A mai nap legnagyobb értéke legyen az, hogy előadásainkkal mi is a népi kultúránk nagykövetévé váljunk, hogy mostoha sorsunk, megpróbáltatásaink és szétszaggatottságunk ellenére is hirdessük: mi voltunk, mi vagyunk és mi lenni akarunk” – mondotta Bene Gabriella, majd Kodály Zoltán idézte: a zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele, lelki vérszegénységben él és hal, és az értékes zene fogékonnyá teszi az embert a szép befogadására, formálja az ízlését és emberi magatartását – példázódott a nyugdíjasklub alelnöke.
A megnyitóbeszédeket követően a kórusok több zenei művet adtak elő, majd a rendezvény végén közös éneklésre is sor került.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!