Nemzetközi turnéra indult a Selfish Murphy

Kolozsváron indítja a tíz országot átszelő európai turnéját a sepsiszentgyörgyi Selfish Murphy együttes. A székely-kelta zenét játszó csapat 18 helyszínen koncertezik március 6. és 29. között.

Gy. Turoczki Emese

2014. március 06., 19:102014. március 06., 19:10

A kolozsvári Bulgakovban megtartott csütörtöki buli után Szlovákia, Lengyelország, Belgium, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Szlovénia, Szerbia és Csehország felé veszi az irányt az együttes, ahol különböző  kulturális fesztiválokon, vagy klubokban játszanak. Nem véletlen, hogy most indultak útnak, ugyanis március 17-én van Szent Patrik napja, ehhez az ünnephez kötődő karitatív fesztiválon vesznek részt Madridban, így az esemény köré építették fel az európai turnét.

Petri Gergő gitáros és Turi Gábor dobos nemrég csatlakozott a Csíki Zoltán énekes, harmonikás, Pusztai Lehel fuvolás és Martinka János basszusgitáros alkotta együtteshez. A Selfish Murphy egyre nagyobb nemzetközi karriert fut be: kis itthoni zenélés után június, júliusban Németországban, Olaszországban, Csehországban, Ausztriában lépnek fel a zenészek. A székely-kelta zenét játszó banda három éve, márciusban alakult meg, céljuk, hogy megkedveltessék a dallamos, lendületes ír zenét. A márciusi európai  turnén mutatják be új kislemezüket is, a With or Without Us címet viselő albumot. A sepsiszentgyörgyiek leghamarabb áprilisban láthatják itthon a Selfish Murphyt.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
2026. március 13., péntek

Négy éve gondos kezekben a háromszéki sport ékköve, a Sepsi Duna Aréna

Hatalmas munkával és elszántsággal tartják fenn a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat arénájának színvonalát. Diószegi László klubelnök büszke a Sepsi OSK otthonára, és hisz benne, hogy a csapat újra kivívja a szurkolók elismerését.

Négy éve gondos kezekben a háromszéki sport ékköve, a Sepsi Duna Aréna
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
2026. március 13., péntek

A rendőrség által közölt fényképek jobb belátásra bírták egy bankautomatánál történt lopás elkövetőjét

Bankautomatánál felejtett pénzt emelt el egy sepsiszentgyörgyi nő, de amikor a rendőrség közzétette a fényképét, két órán belül jelentkezett az őrsön.

A rendőrség által közölt fényképek jobb belátásra bírták egy bankautomatánál történt lopás elkövetőjét
2026. március 13., péntek

Megmenekült a burkolt államosítástól a sepsiszentgyörgyi Szemerja-Görgő Közbirtokosság

A kirívóan magas adóterhek miatt a csőd szélére került szemerjai közbirtokosságot egy rendhagyó megoldás mentette meg: magánszemélyek adományaiból fedezték a többletadót, így a tagság jövedelme idén érintetlen maradt.

Megmenekült a burkolt államosítástól a sepsiszentgyörgyi Szemerja-Görgő Közbirtokosság
Hirdetés