
Elsőként a Dani Kinga Mozgásparkba ültetnek el fákat, cserjéket
Fotó: Tuchiluș Alex
A környezet védelmét és az emberek javát szolgáló programokat tervez idén a Háromszéki Közösségi Alapítvány. Tavasszal az Olt partját tisztítják meg, a későbbiekben minierdőt ültetnek, és zöldebbé varázsolják a sepsiszentgyörgyi játszótereket is.
2026. március 09., 19:092026. március 09., 19:09
Évről évre kevesebb szemét halmozódik fel, de a tavaszi takarítási akciók alkalmával így is sikerül több zsáknyi hulladéktól megszabadítani az Olt partját Sepsiszentgyörgyön. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) éppen ezért március 26-án újra megszervezi a már hagyománnyá vált szemétszedést. A Tiszta vizekért (Cu apele curate) országos mozgalomhoz kapcsolódó akció csak egyike az idénre tervezett programoknak.
A HKA egyik legismertebb kezdeményezése, a Napkapu program idén a hatodik évébe lép. Bereczki Kinga, az alapítvány igazgatója felidézte, az elmúlt öt évben egy hektár területen mintegy 19 ezer facsemetét sikerült elültetni a Sugásfürdő felé vezető út közelében. Ezek a gondozásnak köszönhetően kellően megerősödtek, ezért úgy döntöttek,
ezáltal növelve a sepsiszentgyörgyi zöldövezetek számát.
Elsőként a játszóterek körüli területekre összpontosítanak. „Az a cél, hogy a játszótereken zöld vegetáció alakuljon ki, ezért fákat, cserjéket ültetünk. Ugyanis az utóbbi évek tapasztalata azt igazolja, hogy az óriási hőségben ezek a játszóterek hasznavehetetlenek” – mutatott rá az igazgató.
Az elképzelést a városi kertészettel együttműködésben tervezik megvalósítani, és a gyerekek bevonásával minden évben két játszótéren ültetnek majd növényeket. Az első akciót április 10-én szervezik a Szemerja negyedi Dani Kinga Mozgásparkban. Ezzel együtt emléknapot is tartanak a sepsiszentgyörgyi sportmozgalom kiemelkedő egyénisége tiszteletére. A félnapos programba bekapcsolódik a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és az Alpin Sport Egyesület is.
Az év második felében új, japán mintára alapuló minierdőt hoznak létre Sepsiszentgyörgyön. Az Akira Miyawaki botanikusról elnevezett módszer lényege, hogy kis területre minél több őshonos fát és cserjét ültetnek, amelyek így gyorsabban növekednek. A városi környezetben kialakított
és esztétikailag is gazdagítják a városi környezetet. Az ültetést a marosvásárhelyi Miyawaki-erdők szakértőjének segítségével szeptember végén végzik el a Tervezőintézet melletti 25 négyzetméteres területen. A projektben közreműködő Liszt Intézet egy korábbi sajtóeseményen jelezte, hogy 75 fát és cserjét terveznek elültetni, többek között juhar-, nyír- és cseresznyefát, gondozásuk a helyi lakókra és önkéntesekre hárul.
Marosvásárhelyen már két Miyawaki-erdő is van, a fák három év alatt 3–4 méteresre nőttek
Fotó: Haáz Vince
A múlt hétvégén a HKA volt a házigazdája a Vizek munkacsoport találkozójának. A kezdeményező Hans Hedrich ennek kapcsán felhívta a figyelmet a kibontakozó vízválságra és a romániai vízgazdálkodásban, árvízvédelemben alkalmazott, meglátásuk szerint elavult gyakorlatokra. A segesvári születésű környezetvédelmi és polgárjogi aktivista szerint munkacsoportjuk célja, hogy az említett területeken áttörést érjenek el, segítsék a korszerű és környezetbarát megoldások alkalmazásának népszerűsítését.
Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.
Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.
Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.
Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.
Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.
Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.
Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.
Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.
Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.
szóljon hozzá!