Menetelés Kököstől Uzon felé

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Végeláthatatlan sorban vonultak fel a székelyek Kökös utcáin, kezükben a kék arany jelkép. Az Uzon felé menetelő tömeg az egymáshoz tartozást és a „magyarnak lenni jó” büszkeségét élhette át.

Barabás Hajnal

2013. október 27., 17:142013. október 27., 17:14

2013. október 27., 17:492013. október 27., 17:49

A háromszéki településre, a Székelyek Nagy Menetelésének induló helyszínére Magyarországról is szép számban érkeztek, de akadt olyan is, aki Ausztriából jött. „Jó érzés itt lenni ennyi ember között, fontos volt részt venni ebben, mert azt akarjuk, hogy Székelyföld továbbra is létezzen. Örvendek, hogy legalább ennyit tehetek Székelföldért, a lányom Bécsben maradt, az ottani román nagykövetség előtt szolidarizál velünk” – vallotta Simon Katalin, lelkében még mindig székely, Ausztriába szakadt honfitársunk, akit menetelés közben kérdeztünk.

Előkerült erre a nemes alkalomra, a valamikor a Kökösi községháza homlokzatán lobogó nemzeti zászló rúdja is. „Sigmond Károly nagyapám volt  a falu első bírája 1940-ben és ő mentette meg a zászló rúdját, hogy ne vesszen el és ne legyen megsemmisítve” – mesélte Sigmond Mihály. A Kökösi faluból származó atyafi elmondta, a család őrizte meg évtizedekig a piros, fehér, zöldre festett zászlórudat. „Annak idején a csűrben rejtették el, a szalma alá, ötven év után most vettük elő először” – mutatta a történelmi darabot, családja ereklyéjét, mind mondta, vigyáztak erre az örökségre, mely magyarságuk jelképe.

A brassói magyar közösség is képviseltette magát a menetelő sokaságban. „Az utóbbi időben úgy érezzük magunkat, hogy kicsit kivűl kerültünk a székelység vonzásköréből. Ez a Székely Mózes zászló azt akarja jelképezni, hogy figyeljenek ránk is, mi is a magyarság részei vagyunk, még akkor is, ha el vagyunk vegyülve a nagy román rengetegben” – osztotta meg érzéseit Máthé Sándor brassói, unitárius lelkész.

A menetelés hangulatát a közös éneklés fokozta. A csíkkarcfalvi asszonykórus többek között Kossuth nótákat énekelt, dalaikba bekapcsolódtak a közelben vonulók is. Időközben, az országúton békés ütemben haladók mellett a kökösi vonatállomásra berobogott a megkésett különjárat is, teljesen üres vagonokkal.

Kissé a szervezettség hiányára utalt, hogy nem lehetett tudni mi történik, mi a következő lépés, mi a teendő. Miután az Uzonból érkező felvonulókkal az élőlánc létrejött, ha nem is egyöntetű szinkronban, de elhangzottak a himnuszok. Majd a tömeg önszerveződő módon elindult hazafelé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés