
Fotó: Nagy D. István
A Kovászna megyei prefektúra megtámadta a megyei képviselő-testületnek a régiósítási referendum kiírásásra vonatkozó határozatát. A kormányhivatal hétfőn nyújtott be keresetet a törvényszékhez, kérve a határozat visszavonását.
2013. november 18., 12:232013. november 18., 12:23
2013. november 18., 12:312013. november 18., 12:31
A prefektúra közleményében kiemelik, hogy az érvényben lévő jogszabályok szerint az ügy lezárásáig a Kovászna megyei képviselő-testület határozatát nem lehet életbe léptetni, ezért átiratban értesítették a megyei önkormányzatot és a polgármesteri hivatalokat, hogy függesszék fel a referendum szervezésének előkészületeit. A prefektúra törvénytelennek tartja a népszavazásra vonatkozó határozatot.
Mint ismeretes, csütörtökön Kovászna megye önkormányzata elfogadta, hogy december 8-án népszavazást tartsanak a székelyföldi megyéket magába foglaló fejlesztési régióról. A megyei tanács 26 támogató és négy ellenszavazattal döntött a népszavazás kiírása mellett. A népszavazáson azt a kérdést tennék fel a lakosságnak: „Egyetért-e azzal, hogy Kovászna megye Hargita és Maros megyékkel együtt egy fejlesztési régiót alkosson, Marosvásárhely központtal?”.
A hétvégén Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt nyilatkozta, hogy a népszavazás kiírására vonatkozó határozatot és minden ezzel kapcsolatos dokumentumot Dumitru Marinescu kérésére átküldték a prefektúrára. Az elnök hangsúlyozta, hogy a határozat jogilag megalapozott, tehát nincs ok arra, hogy a prefektus megtámadja a bíróságon, de hozzátette: „ebben az országban bármi lehetséges”.
Ezek után biztos, hogy december 8-án nem tarthatják meg a népszavazást, fogalmazott Tamás Sándor hétfőn az MTI-nek adott nyilatkzatában. Az RMDSZ politikusa hozzátette, az önkormányzat eleve úgy fogadta el a határozatot, hogy amennyiben a prefektus megtámadja azt, de elveszíti a pert, a választópolgárokat a jogerős ítélet hatályba lépését követő vasárnapon hívják az urnákhoz.
Pénteken a Kovászna megyei Törvényszék kinevezte a régiósítás ügyében december 8-ára tervezett népszavazás választási irodájának elnökét Nicolae Orăşteanu bíró személyében.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
szóljon hozzá!